Az orosz titkosszolgálat segíti a magyar elhárítás munkáját?

Az orosz titkosszolgálat segíti a magyar elhárítás munkáját?

Az orosz titkosszolgálat segíti a magyar elhárítás munkáját a Hír TV információi szerint. Bár Lázár János tagadta, úgy tudjuk az FSZB munkatársai a paksi bővítéssel kapcsolatban látják el tanácsokkal az Alkotmányvédelmi Hivatalt. Nem ez lenne az első alkalom, hogy az oroszok beszivárognak a magyar szakszolgálatok kötelékébe, 10 évvel ezelőtt, magyar titkosszolgálati vezetők tudtával, és engedélyével juthattak érzékeny információk közelébe orosz ügynökök.

2014 Január 14-én Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin aláírták a Paksi atomerőmű bővítéséről szóló megállapodást Moszkvában. A titokban előkészített paktum alapján az orosz állam hitelezi a 3000 milliárdos beruházást. A kivitelező Roszatomot pályáztatás nélkül választották ki, a szerződéseket pedig 30 évre titkosították.

A hitel első részletét tavaly novemberben hívta le a magyar állam, a tervek szerint Pakson még idén megkezdik a bővítéshez szükséges terepmunkákat is. A beruházás gazdasági és politikai szempontból is fontos Moszkvának, a Hír TV úgy tudja, hogy az orosz titkosszolgálatok is megjelentek Magyarországon. Az FSZB, az orosz szövetségi biztonsági szolgálat emberei az Alkotmányvédelmi Hivatallal léptek kapcsolatba, és a magyar titkosszolgálatokat látják el tanácsokkal. Az orosz jelenlétet Lázár János tagadta.

Az orosz ügynökök szerepvállalása a magyar szakszolgátokon belül nem lenne újdonság. Az alkotmányvédelmi hivatal elődjében, a Nemzetbiztonsági Hivatalban a második Gyurcsányá-kormány idején, 2007-2008-ban jelentek meg FSZB-ügynökök. A hivatal vezetői azt állították, hogy az ellenzéki Fidesznek szivárogtató ügynökök kiszűrése volt a céljuk, ennek érdekében az oroszok több mint 10 magyar tisztet hazugságvizsgálatnak vetettek alá.

A 2010-es kormányváltás után aztán a hivatal két korábbi vezetője Galambos Lajos, illetve Laborc Sándor, illetve Szilvásy György korábbi titokminiszter ellen is vádat emeltek kémkedés miatt. Az akkor kémügynek nevezett perrel a Fidesz is előszeretettel foglalkozott. 2013-ban az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában Kocsis Máté akkor példátlannak nevezte a történteket. „Az az igazság, hogy 2007 és 2008 világába nem csak az fért bele, hogy Portik Tamás saját bevallása szerint is pénzt vitt MSZP-s politikusoknak, hanem ha úgy adódott, akkor egy kis kémkedéshez is hozzá tudott járulni a kormányzat.” A perben 2017-re született jogerős ítélet, mindannyiukat felmentették, ám az ügy részleteit titkosították.

Az orosz befolyás növekedését a két hónapja működésképtelen nemzetbiztonsági bizottság tagja, az LMP-s Szél Bernadett is komoly problémának tartja. „Akárhány ülésen voltam, akárhány információt kaptam, mindegyik arról győzött meg engem, hogy Magyarországon az orosz befolyás folyamatosan erősödik. Ezért is gondolom azt, hogy a holnapi napon a nemzetbiztonsági bizottságnak feltétlenül üléseznie kell, és feltétlenül napirendre kell vennie ezt a témát. Amennyiben a Fidesz meghiusítja ismételten ennek a fontos bizottságnak a munkáját, akkor hitet tesz amellett, hogy nem tudják kezelni ezt az orosz befolyás növekedést” – mondta.

Egy orosz diplomatát viszont hírszerző tevékenység miatt kiutasítottak Magyarországról. Őt azonban nem a paksi beruházás, hanem az angolt kém mérgezése után kialakult brit-orosz konfliktus miatt. Lázár János szerint Magyarországon egy darab orosz hírszerző sincs: „egy volt és azt is kiutasítottuk.” A miniszter azt mondta, hogy a kiutasított hírszerzőről a britek tájékoztatták a magyar államot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »