Vlagyimir Putyin beleegyezett, hogy a már orosz kézben lévő ukrajnai Zaporizzsja atomerőmű területére beléphessenek az ENSZ ellenőrei. A Kreml ezt Putyin és Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetése után jelentette be.
“Mindkét vezető megjegyezte annak fontosságát”, hogy a NAÜ szakértőit elküldjék az erőműbe “a helyszíni helyzet értékelésére”
– közölte a Kreml.
Az erőmű közelében továbbra is folytatódtak a harcok, melynek következtében négy civil megsérült.
Az erőmű március eleje óta orosz megszállás alatt áll, de az ukrán technikusok orosz irányítással továbbra is működtetik.
Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezetének, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) főigazgatója üdvözölte Putyin kijelentését, és hozzátette, hogy ő maga vezeti majd a látogatást az erőműben.
“Ebben a rendkívül ingatag és törékeny helyzetben létfontosságú, hogy ne történjen olyan újabb lépés, amely tovább veszélyeztetné a világ egyik legnagyobb atomerőművének biztonságát és védelmét”
– mondta Rafael Grossi.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszakai beszédében üdvözölte az ellenőrzés lehetőségét, de elmondta, hogy a konkrét részletek még kidolgozás alatt állnak.
Kijev szerint Oroszország a komplexumot katonai bázissá alakította át – katonai felszerelést, fegyvereket és mintegy 500 katonát telepített oda, akik a helyszínt pajzsként használják a Dnyeper folyó túlpartján fekvő városok megtámadására.
Az elmúlt hetekben pedig a létesítmény környéke heves tüzérségi tűz alá került, és Kijev és Moszkva egymást okolja a támadásokért.
Annak ellenére, hogy az orosz tisztviselők hajlandóságot mutattak arra, hogy hozzáférést biztosítsanak az ellenőröknek, határozottan elutasították a nemzetközi követeléseket, hogy demilitarizálják a helyszínt.
Közben Oroszország levelet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához, amelyben részletesen ismerteti azokat a “provokációkat”, amelyekkel vádolja Ukrajnát a zaporizzsjai atomerőműben tervezett akciókkal.
Az orosz ENSZ-képviselet azt állította, hogy az ukránok “egy kisebbnek vélt balesetet” akarnak okozni, amely sugárszivárgásból áll, és amely miatt Oroszországot “nukleáris terrorizmussal” vádolhatják.
A levél tagadta, hogy orosz csapatok fegyvereket tárolnának a helyszínen. Megismételte azt az állítást, hogy az ukránok lövik az erőművet.
Pénteken az Egyesült Államok egy új, 775 millió dolláros védelmi eszközcsomagot ajánlott fel Ukrajna számára. A támogatásból Himars nagy hatótávolságú rakétavetők, tüzérségi lőszerek, megfigyelő drónok és páncéltörő rakéták beszerzését finanszírozzák.
Ukrajna nagymértékben függ a nyugati szövetségesek fegyverszállításaitól, amelyek segítik az orosz invázióval szembeni ellenállását.
Euronews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »