Az orosz bombázások megtörték az ISIL harcképességét

„A szír kormányerők nagyszabású átfogó hadműveletekbe kezdtek, mivel az orosz légierő megtörte az Iszlám Állam harcképességét” – jelentette ki Ali Aiub tábornok, a szír főparancsnokság vezetője. „Ma támadást indítottunk a terroristák csoportjainak megsemmisítése érdekében, felszabadítjuk az általuk megszállt területeket és településeket, amelyek eddig az Iszlám Állam szönytetteit szenvedték, évek óta készülünk erre a pillanatra, igyekeztünk megőrizni a harci szellemet seregünkben, amelynek élén a negyedik rohamhadtest áll” – mondotta a tábornok

Hama tartomány körzetében, Damaszkusztól 200 km-re indult az offenzíva, amelyben a szír hadsereg és a népi felkelők csapatai vesznek részt. Az elmúlt 24 óra alatt 70 kilométert haladtak északra a kormánycsapatok, elérték Maarkaba, Atsan, Sakik és El-Havir településeket. El-Latamana felől kerülnek bevetésre a szír hadsereg elit egységei, itt foglaltak állást a „Dzsebhat an-Nuszra” és az „Ahrar as-Sam” terrorista csoportok harcosai. A másik csapásirány Kalaat-el-Madik erődnél alakult ki, itt a szír erők 50 kilométert nyomultak előre. Felszabadultak Kfar-Nabuda és El-Migur települések, a kormányerők kiverték az ellenséget Tell-es-Sahr és Tell-Osman stratégiai magaslatokról.

Hírdetés

Az „Al-Manar” hírügynökség szerint kemény harcok folynak a térségben, ágyúzás, harckocsilövegek tüzelése hallatszik, a szír hadsereg légitámogatást kap az orosz haderőtől. A front több szakaszán visszavonul az Iszlám Állam serege, Idlibtől délre igyekeznek elérni tartalék bázisaikat.

TASS


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »