Az örökösök dühönghetnek

Az örökösök dühönghetnek

Barcelona városa majdnem harminc év után szerezte meg Julio Muñoz Ramonet műkincsgyűjteményének nagy részét, amelyet az iparmágnás leszármazottai rejtettek el.

Az 1991-ben Svájcban elhunyt dúsgazdag üzletember végrendeletében szülővárosára hagyta barcelonai palotáját a benne található több száz műalkotással együtt.

A családnak azonban három évig sikerült ezt titokban tartania, és mire a város  tudomást szerzett az örökségről, addigra az épületből eltűntek a nagyértékű műtárgyak. A gyűjteményben olyan világhírű festők alkotásai találhatók, mint például Rembrandt, Raffaello, Monet vagy Tiziano.

Hírdetés

A hatóságok 2017-ben bukkantak rá az örökségből származó Goya- és El Greco-festményre, amelyeket a néhai gyáros lányai és egyik unokája próbáltak meg értékesíteni, majd egy évvel később további alkotások kerültek elő a család egyik ingatlanából.

A spanyol csendőrség idén több akcióban összesen 470 mesterművet talált meg további ingatlanokban és raktárakban három városban Spanyolországban. A hatóságok szerint több tárgy rossz állapotban van a szakszerűtlen tárolás miatt.

A gyűjtemény még nem teljes, a leltár szerint 50 festmény és rajz, 7 szobor, 173 miniatúra és 13 elefántcsontfaragvány nem került még elő.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »