Ernest Hemingway baloldali világképe kevesek előtt ismeretlen, a szovjet érdekek kiszolgálása érdekében végzett tevékenysége azonban sokakat megdöbbenthet.
Nicholas Reynolds hadtörténész, az író régi nagy rajongója nemrég megjelent, Writer, Sailor, Soldier, Spy (Író, tengerész, baka, kém – utalás John le Carré magyarul Suszter, szabó, baka, kém címmel megjelent Tinker, Tailor, Soldier, Spy című művére) című könyvében – amely szinte azonnal a keménytáblás tényirodalmi lista 14. helyére csúszott fel – feltárja, milyen kapcsolata volt Hemingwaynek a szovjet titkosszolgálattal.
Természetes volt tehát, hogy amikor Reynolds a CIA Museum egy 2010-es – az amerikai szövetségi hírszerző szerv második világháborús gyökereiről szóló – kiállításának kurátora lett, elkezdett az iránt érdeklődni, vajon Hemingway kémkedett-e valaha a hazájának – írja a The New York Times. A kutatót hatalmas meglepetés érte, amikor megtudta, hogy az író nem az Egyesült Államoknak, hanem a Szovjetuniónak kémkedett az NKVD kötelékeiben – ez a tény pedig nehezen összeilleszthető a Hemingway életéről szóló hagyományos narratívával.
Az antikommunista családban felnőtt Reynolds úgy érezte, mintha egy komolyabb gyomrost kapna, amikor megtudta, hogy Hemingway szovjet kém volt. És ahogy elmerült az anyagok kutatásában, a kép egyre homályosabb lett. Az író a jelek szerint sohasem adott át titkokat a szovjeteknek, és a velük való együttműködését feltehetően jobban motiválta az antifasiszta „harc” támogatása, mint a Szovjetunió szeretete vagy az Egyesült Államok iránt érzett antipátia.
„Hemingway nem írt sokat a kémtevékenységéről, nyilvános fogyasztásra legalábbis semmiképp” – magyarázta a kutató, majd hozzátette: titkosszolgálati kapcsolataira elsősorban leveleiből, különösen a közeli barátjának, Buck Lanham tábornoknak írtakból derül fény, amelyekben a hidegháborús kémkedés mellett a 1940-50-es években az Egyesült Államokban folyó kommunista boszorkányüldözést is érintette.
1940-41 telén egy Jacob Golos nevű szovjet kém New Yorkban szervezte be Hemingwayt – olvasható a könyv szerzője, Nicholas Reynolds The Daily Beasten megjelent cikkében. Golos régi bolsevik volt, aki még a cári időkben szibériai száműzetésből Kínába szökött. Később New Yorkban telepedett le, ahol az amerikai kommunista párt egyik alapítója, valamint a keleti parton folyó szovjet kémtevékenység kulcsfigurája lett. A Hemingwayjel való találkozás után Golos azt jelentette Moszkvába, hogy „biztos benne, [Hemingway] együtt fog működni velük és […] mindent meg fog tenni, amit csak tud”, hogy segítse az NKVD munkáját.
Hemingway 1935-ben keltette fel először a szovjetek figyelmét egy, a szélsőbaloldali New Massesba írt cikkével, amelyben az amerikai establishmentet azzal vádolta, hogy hagyták, hogy amerikai veteránok egy, a kormány által indított segélyezési programban részt vevő csoportja meghaljon a Florida Keys-ra abban az évben lecsapó hurrikánban.
Hemingway a spanyol polgárháború alatt aztán Komintern-ügynökökkel, kommunista gerillákkal és szovjet ügynökökkel is kapcsolatba lépett, antifasiszta világképét figyelembe véve pedig nem meglepő, hogy pár hónappal az ezt tükröző Akiért a harang szól megjelenését követően megegyezett a szovjetekkel.
De mit akartak a szovjetek Hemingwaytől, aki nem a kormánynak dolgozott, így tehát nem férhetett hozzá kulcsfontosságú dokumentumokhoz? A harmincas években (az USA 1933-ban vette fel a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval) számos NKVD-ügynök dolgozott az amerikai külügy-, igazság- és pénzügyminisztériumban, valamint a Fehér Házban is. Az NKVD-nek azonban olyan emberekre is szüksége volt, akik segítenek megérteni a Szovjetunióhoz képest szinte szó szerint egy más világot jelentő Egyesült Államokat, valamint állampolgárinak gondolkodását, emellett pedig támogatást nyújtanak a Szovjetunió jó hírének terjesztésében.
Az NKDV Samuel Dickstein személyében még egy kongresszusi képviselőt is beszervezett (aki meglehetősen magas összeget, havi 1250 dolláros fizetést kapott a szovjetektől), az ügynöknek állt újságírók pedig az országot járva számos hasznos információt szerezhettek, miközben jó színben tüntethették fel a Szovjetuniót.
A szovjetek Hemingwayre is újságíróként tekintettek, akinek rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszere az európai fővárásoktól a Fehér Házig terjedt – harmadik felesége, Martha Gellhorn egyike volt Eleanor Roosevelt pártfogoltjainak. Bár Hemingway nem volt szuperkémmé, éveken át szovjetbarát nézeteket vallott, ami amerikai szempontból az 1940-es évek elején nyilvánvalóan kevésbé volt káros, mint 1945-től. Hemingway azonban még 1948-ban is felkarolta a Szovjetuniót rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélő elnökjelölt, Henry Wallace nézeteit, aki amellett érvelt, hogy a két szuperhatalom között több a hasonlóság, mint a különbség.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
