Az „ordibáló kisebbséggel” szemben határozott fellépésre van szükség

Az „ordibáló kisebbséggel” szemben határozott fellépésre van szükség

Az államnak össze kell szednie a bátorságát és fellépni a radikalizálódó, „ordibáló kisebbséggel” szemben – jelentette ki Irena Bihariová, a Progresívne Slovensko (PS) elnöke, aki szerint a kötelező oltás, illetve a kárpótlási törvény az egyetlen megoldás, hogy az ország kilábaljon a járványból.

A PS ezért felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul vezesse be a kötelező oltást, ugyanis az nem valamiféle kísérletezés vagy új dolog, hanem bevált eljárás.

„A kötelező oltás nem vonatkozna azokra, akiket egészségi okokból nem lehet beoltani, és az orvos nem javasolja” – tette hozzá. A PS online petíciót indított az oltás kötelezővé tételéért.

A párt emellett kidolgozta a kártérítési törvény tervezetét.

Hírdetés

Javaslatunk a kiszámíthatóságon alapszik. Mindenki jogosult lenne kártérítésre, aki a kormány vagy a Közegészségügyi Hivatal döntései és rendeletei miatt kénytelen volt bezárni, és emiatt legalább 20 százalékkal csökkent a bevétele”

– magyarázta Michal Truban, a PS alelnöke. A javaslat az uniós támogatások felhasználásával is számol a kártérítésnél, a gyorsan hozzáférhető forrásokról van szó, hogy rugalmas legyen a segítségnyújtás és megmentsék a vállalkozásokat.

A támogatást nem csak konkrét tételekre lehetne fordítani, mint például bérek, bérleti díj, hiszen az állam nem mindentudó, nem tudja, kinek mire van szüksége ahhoz, hogy ne menjen csődbe. Éppen az ilyen korlátok miatt maradt ki számos vállalkozó az eddigi kompenzációkból”

– tette hozzá Truban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »