Az Orbán–Soros-paktum

Az Orbán–Soros-paktum

Minden etnikai homogenitásra vágyó igaz magyar Zalavárra figyel most. Ez a Kis-Balaton partján fekvő, nyolcszáz fős község ugyanis korunkban az, ami eleinknek Nándorfehérvár volt, vagy Eger. Soros György ugyanis bérenceivel hamarosan migránsokat telepíttet ide, megkezdve ezzel démoni terve kivitelezését. Ez ellen pedig minden keresztény, polgári értékrendet valló, etnikai homogenitásra vágyó igaz magyarnak Hunyadi Jánosként és/vagy Dobó Istvánként kell küzdenie.

De mielőtt nekiállnánk ecsetelni, milyen is lesz az a pannon tájból kialakított no-go zóna, ahol hamarosan a bombaöves muszlimok lesznek az urak, és ahol a müezzin imára hívó énekére ébrednek majd honfitársaink, egy pillanatra nyugodjunk meg, és ismerkedjünk meg a hír egy fontos részletével. Olyan embereket szeretne nyaraltatni a Migration Aid, akik oltalmazotti státust kaptak a magyar államtól. Vagyis nem arról van szó, hogy a „külföldről támogatott civil szervezet” aktivistái kimentek volna Szerbiába, és behurcoltak volna mintegy harminc jöttmentet, hogy aztán egy falu nyakába sózzák. Hanem arról, hogy ezek a menedékkérők valamelyik tranzitzónában menedéket kértek, és a magyar hatóságok megadták nekik.

http://mno.hu/

Ehhez képest a Facebookra Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt írta ki, hogy a nyaraltatás „a Soros-terv része”. Meg hogy „nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a későbbi betelepítések előszobája lehet”. Manninger azóta törölte a bejegyzést. Egyrészt aggasztotta a kommentelők hangneme és a stílusa. Hogy oda ne rohanjak. Másrészt arra gyanakodott a honatya, hogy a sok negatív hozzászólás egy „szervezett akció” része. A politikus ébersége dicséretes és páratlan, csak nehogy problémája legyen abból, hogy valakik arra jutnak a zalavári üdültetés kapcsán, hogy valamiféle Orbán–Soros-paktum jött itt létre. Hiszen azt látjuk, hogy az amerikai spekuláns milliárdos által ideküldött migránsokat a miniszterelnök úr által vezetett Magyarország beengedi, aztán azok meg itt nyaralgatnak nekünk összevissza. Csak egyvalaki tegye fel a kérdést, hogy „kinek állhat ez érdekében”, és máris székek kezdenek inogni!

Hagyjuk azonban a kényszeredett paktumozást, és nézzünk szét a valóságban. Vegyünk egy baranyai falut, Martonfát. 2015 nyara ugyanis különösen forróra sikerült az amúgy festői szépségű településen. A magyar kormány Belügyminisztériuma (nem Soros György nyomására) akkor úgy döntött, hogy a kétszáz fős Martonfa mellett üresen álló egykori lőtéren ezerfős migránstábort létesítenek. Miközben a falu erre a területre azért pályázott a BM-nél, hogy felszánthassák és bevethessék szociális szövetkezetük részére. Vagyis Budapest bürokratikus úton kényszerítette volna rá ezt a kicsiny magyar falut arra, hogy „olyanokkal éljenek együtt, akikkel nem akartak”. Mert a martonfaiak szeretik a falujukat, és szerették volna, „ha olyan maradna, mint amilyen – minden esendőségével, hibájával és erényével egyetemben”. Ugye milyen furcsán is hangzanak ezek az egyébként a kvótareferendum idején, Orbán Viktortól kölcsönvett, és kicsit átalakított mondatok, ha valódi cselekvést igénylő, valódi problémáról van szó?

Hírdetés

http://mno.hu/

Egyébként két okból nem valósult meg az a valóságtól teljesen elrugaszkodott ötlet: az egyik, hogy a martonfaiak összefogtak, és a lőtérre kitelepülve tüntettek. Ha úgy tetszik, közölték, hogy a martonfaiak 99 százaléka elutasította, hogy Budapest ellenőrizetlen, vagyis nem oltalmazott státust megkapó, hanem tényleg illegális bevándorlókat telepítsen a nyakukba. Ki tudja, talán még az is elhangzott a demonstrálók sátortáborában, hogy „ez felháborító”. Ismerve azonban a magyar politika viszonyait, sokkal valószínűbb, hogy más okból döntöttek úgy odafent, hogy nem épül meg a tábor. Azért, mert a határzár felépülése után a migránsok más útvonalat választottak, és nem Magyarországon vonultak át Ausztriába, hanem Horvátországon keresztül.

http://mno.hu/

Persze így is vannak „migránsok”, közel húszezren, akik a magyar kormány vendégszeretetét választották: ők a letelepedési kötvények vásárlói, akik között számos olyan alak kapott kvázi magyar állampolgárságot, akinek az életútját és jellemrajzát mintha a kémregények mestere, John le Carré karaktereiről mintáztak volna. De persze az utóbbi időben a jereváni rádió legszebb napjait idéző kormánypárti sajtó róluk is hallgat, ahogy Martonfáról is.

Félreértés ne essék: lehet és kell is vitázni a Migration Aid nevű szervezettel, ahogy Soros György „filantróp” húzásainak hátterére is rá kell mutatni. De félinformációk szándékos félremagyarázása soha nem vezet nagy leleplezésekhez. Csak nagy, hahotázó, Soros-plakátokról ismert nevetésekhez. Pedig igazából sírni kéne ezen az egészen.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »