Az Orbán-gyűlölő Dés László kimutatta a foga fehérjét

Az Orbán-gyűlölő Dés László kimutatta a foga fehérjét

Gyomorforgató Kádár-nosztalgia a Klubrádióban.

Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző volt Kun Zsuzsa vendége a Klubrádióban. Az apropó a zenész közelgő, hetvenedik születésnapja volt, de számos témát érintettek a műsorban. Dés véresszájú Orbán-gyűlölő, és ezt nem is rejti véka alá. Szinte minden megszólalásában támadja a kormányt. Most sem volt ez másképpen. Dés azt mondta a beszélgetésben, hogy egy igazi polgárnak foglalkoznia kell a közéleti kérdésekkel is, ő is ezért teszi, de egyre kevesebben vannak, akik állást foglalnak, mert ahogy fogalmaz, nagy a beszarás, az apátia. A Fideszről pedig nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy ő már 1993-ban tudta róluk, hogy egy gengszterbanda.

 

„[…] Kétségbeesve néztem 2010-ben, hogy tisztaszemű fiatal emberek álltak a Vörösmarty téren, és úgy nézték a jelenlegi miniszterelnököt, hittel. Pontosan tudtam, hogy majd baromira pofára fognak esni, mert fogalmuk sincs, hogy kiről és miről van szó. […] Olyan aljas és undortó társaság, hogy elképesztő.”

De a hab a tortán még ezután jött a beszélgetésben. Elindult a gyomorforgató Kádár-nosztalgia. Eljutott odáig a beszélgetés, hogy micsoda aranykor volt a szocializmus utolsó tíz éve, a ’80-as évek, mert ő akkor kapott egyre jobb munkákat, filmzenéket írhatott, színházakban kísérőzenéket, nagyszerű jazz-zenekarai voltak, utazott szerte a világban. Majd felhozta az édesapja szavait, aki Vásárhelyi Miklóssal közösen vett részt egy korábbi családi összejövetelen, hogy a rendszerváltás után rosszabb lesz itt a helyzet, mint a szocializmusban és Dés hozzáteszi, igaza is lett.

Hírdetés

Innen eredeztethető tehát a zenész mai álláspontja, hiszen a Mussolini fasiszta mozgalmától a kommunizmuson át a liberális demokráciáig eljutó hajdani SZDSZ-ikon Vásárhelyi elvtárs gondolatait is magagába szívhatta, aki „szánalmas féregnek” nevezte a rákosista Szabad Népben az ÁVO-n megkínzott Mindszenty hercegprímást. Így nem lepődtünk meg Dés László szavain sem, hiszen azt jól tudjuk az elmúlt évekből a balliberális művészek visszatérő sirálmait hallgatva, hogy akkor mindig minden jó, a létező legnagyobb rendben van, amikor nem a jobboldal van hatalmon. 

Mindezek ellenére Dés egy mondatával egyet tudunk érteni, mégpedig azzal, hogy egy igazi polgárnak bizony foglalkoznia kell közéleti kérdésekkel. Azonban jól meg kell nézni, hogy ki és miképpen próbál meg minket befolyásolni. Úgyhogy ezen a szemüvegen keresztül érdemes szemlélni a közéleti megszólalásokat. Dés szerepléseit pedig különösképpen.

Ennyit Désről és a Kádár-nosztalgiáról.

Borítókép: Dés László (Forrás: YouTube/Képernyőkép)

Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »