Az Operaház művészei és felvidéki magyarok együtt kaptak Balázs-áldást Budapesten

Az Operaház művészei és felvidéki magyarok együtt kaptak Balázs-áldást Budapesten

Február 3-án, Szent Balázs vértanú püspök emléknapján egy csoportnyi felvidéki magyar hívő – főként pozsonyiak –, valamint Budapesten élő vagy dolgozó felvidéki magyarok, illetve a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösséghez valamilyen szálon kötődő anyaországi testvérek együtt ünnepeltek Budapesten. A program keretében Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök celebrált szentmisét.

A Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter felkérését örömmel elfogadó Molnár Tamás, a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora vezette idén azt a szertartást Budapesten, melynek keretében a Magyar Állami Operaház főigazgatója és művészei Balázs-áldásban részesültek. Ezután Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök celebrált szentmisét.

A liturgikus program előtt a főigazgató vezette körbe a vendégeket az elmúlt években felújított Eiffel Műhelyházban, ahol a látogatók bepillantást nyertek a színházi díszletek készítésébe, a jelmezek tárolásába, a kulisszatitkok érdekes részleteibe, valamint az Opera múltjába és jelenébe is. Elhangzott, hogy a bejárt Eiffel-csarnok tervezője felvidéki magyar, a vágsellyei (szlovák nevén Šaľa) születésű Feketeházy János (1842–1927) volt.

Az egyórás séta után az épületkomplexum Oázis elnevezésű részében találkoztak a vendégek az Opera művészeivel, sok jól ismert operaénekessel, ahol együtt énekeltek, Szent Balázs oltalmát kérve. Az énekeket a januárban Pozsonyban immár második alkalommal orgonahangversenyt adó Tüzes Marcell Sámuel kísérte édesanyja, Hajnal Piroska operaénekesnő közreműködésével.

Az Operaház főigazgatójának üdvözlő szavait követően Molnár Tamás szólt az egybegyűltekhez a Balázs-áldás értékéről, a művészetnek az abszolút széphez segítő szerepéről, de arról is, milyen jó, hogy felvidéki és anyaországi magyarok Budapesten együtt ünnepelhetnek. A székely, csángó és kárpátaljai magyar testvéreknél tett januári látogatásait felidézve hangsúlyozta, milyen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra. Kérte, hogy a szegényebb sorsúakat, a kisebbségi lét kihívásaival naponta szembesülőket és a háborús helyzet miatt félelemben élőket a tőlünk telhető módon segítsük. „Az összetartozás jegyében vagyunk most is együtt. Igen, összetartozunk – nem csak június 4-én, mindig” – mondta a pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor.

Hírdetés

Az elmélkedés után a művészek és a vendégek egyenként részesültek a Szent Balázs ünnepéhez kötődő áldásban. A szertartás a Boldogasszony Anyánk kezdetű fohász közös eléneklésével zárult.

Ezt követően az egykori koronázóvárosból és környékéről érkezők, illetve ahhoz valamilyen szálon kötődő hívek szentmisén vettek részt, amelynek főcelebránsa Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök volt.

Elmélkedésében szólt arról, hogy a torokbajtól való védelem mellett „a száj és nyelv bajai”, vagyis a szavaink által sebző és ítélkező, megszóló és rágalmazó viselkedés elkerüléséért is imádkozzunk Szent Balázs közbenjárását kérve.

Molnár Tamás atyával kölcsönösen megáldották egymást az ilyenkor használatos meggyújtott szentelt gyertyákkal, amit Az Úrral való egység imájának közös eléneklése előzött meg. A pozsonyi lelkipásztor külön megköszönte Fábry Kornél püspöknek, hogy megzenésítette ezt az egyre inkább terjedő fontos fohászt, a Szeretetláng Mozgalom egységimáját.

Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Fotó: Süle Ágnes Katalin

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »