Az online térben emlékezik a Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján

Az online térben emlékezik a Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján

Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről. Április 12-én arról a több mint 100 ezer felvidéki magyarról emlékezünk meg, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek. A felvidéki kitelepítettekkel az első vonat 1947. április 12-én indult el Magyarország felé.

A Rákóczi Szövetséget 1989-ben maguk az érintettek hívták életre.

A szervezet ennek okán is erkölcsi kötelességének tartja, hogy az évfordulón minden évben méltó módon megemlékezzen az áldozatokról.
Az idén sajnos nem tudunk központi megemlékezést szervezni Budapesten és a helyi megemlékezéseket sem tudjuk felkarolni, ezzel együtt nagyon fontosnak tartjuk, hogy elsősorban a fiataloknak több ismeretük legyen a 20. századnak erről a sötét, fájó, szomorú időszakáról.

Idén a rendkívüli körülmények miatt megemlékezésünk az online térbe szorul. Bízunk benne, hogy ebben a formában a Kárpát-medence sok száz középiskolájának diákjával és tanárával együtt emlékezhetünk a kitelepítések áldozataira.

Online megemlékezésünket 2021. április 12-én, hétfőn 11 órától közvetítjük közösségi felületeinken, melynek időtartama fél óra.

Hírdetés

A közvetítés az alábbi címen érhető el. A szövetség Youtube-csatornáján, valamint a közösségi oldalán is megtekinthető lesz az élő online közvetítés.

Megemlékező beszédet mond Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Forró Krisztián, az MKP elnöke és túlélők emlékeznek vissza.

A túlélők visszaemlékezéséből egy rövid részlet az alábbi címen érhető el.

Április 12-én, hétfőn 14 órától online előadássorozatunk keretében Horváth Attila jogtörténész, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora tart előadást a témához kapcsolódóan.

Az ingyenesen nézhető előadás regisztrációhoz kötött, ITT lehet regisztrálni.

Felvidék Ma

The post Az online térben emlékezik a Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »