Az önismeret célja (Személyes)

Az önismeret célja (Személyes)

Az önismeret, az önmegismerés nem egyszeri cselekvés, hanem egy állandó folyamat kell legyen. Ahhoz, hogy következetesen – és érdemben – lehessen művelni, szükség van időre, csendre, őszinteségre, bátorságra.

Sokan hajlamosak arra, hogy elbagatellizálják az önismeret fontosságát, és ilyen kijelentéseket tesznek: „én ismerem jól magam”, vagy „én már túlvagyok ezen”, és közben zaklatottak, frusztráltak, leterheltek és félelemmel, aggódással élik mindennapjaikat.

Az önismereti munka által feltérképezhetők a személyes adottságok, képességek, célok, továbbá a tudatos és tudattalan működések, viselkedések, érzések, hitrendszerek előzményei, okai és következményei (a teljesség igénye nélkül). 

Hírdetés

Ezért van szükség időre az önismereti munkához, hiszen nemcsak a múltunkkal kell foglalkoznunk és azt „kielemezni”, hanem mindennapi megnyilvánulásunkat is figyelembe kell vennünk, hiszen a jelen történései önmagunk visszatükrözése. Ehhez az is szükséges, hogy csendben önmagunkat vizsgálva (önreflexió) elvonuljunk a világ zajától, hiszen a külső zaj elvonja figyelmünket a befelé figyeléstől. Ahhoz, hogy megtörténjen az igazi felismerés és megértés, őszinteség kell, és bátorság, hogy meglássuk döntéseink és választásaink következményét, és felelősséget vállaljunk érte. 

Az önismeret eddigi lépéseit megtenni nagy út, viszont itt még nincs vége. Magunkat megismerni nem csak ennyit jelent, sőt, mondhatni nem is ez az önismeret célja. Hanem az, hogy ezek tudatában mit kezdünk vele, mit kezdünk életünkkel. Hiszen a jobb és szebb élet kulcsa bennünk van. Rajtunk múlik, mit teszünk és választunk. Életünket mi alakítjuk, és ha harmonikus, békés életet kívánunk, akkor önmagunkat kell egyensúlyba helyeznünk azokkal az eszközökkel, tulajdonságokkal, amelyekkel már rendelkezünk. A folyamatos fejlődés is az önismereti munka része, hiszen mindig van előrébb.

Sokan elidegenedtek önmaguktól, a lelküktől, embertársaiktól, ezért a folyamatos megszerzés, birtoklás, versengés, teljesítés forgatagában élnek. Innen adódik az állandó stressz és feszültség. Mert aki belső (lélek)hangját ismeri és követi, az adottságait nemcsak önmaga, hanem mások javára fordítja. És ezáltal egyre jobb emberré lesz, ami az önismeret legfőbb gyümölcse.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »