Az önfeláldozó szeretet tesz boldoggá – Veres Andrással ünnepelték a Jézus Szíve-búcsút Mezőkövesden

Az önfeláldozó szeretet tesz boldoggá – Veres Andrással ünnepelték a Jézus Szíve-búcsút Mezőkövesden

103. alkalommal ünnepelték Mezőkövesden a Jézus Szíve-búcsút. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt, aki első kápláni éveit a városban töltötte.

A főpásztor szentbeszédében a szív szerepéről, jelképként való használatáról elmélkedve elmondta, a szív az ember belső világát jelképezi, sokféle személyes titoknak helye. Úgy fogalmazott:

Jézus a legfőbb parancsként azt mondta: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és embertársadat, mint önmagadat. Akkor szeret helyesen a szív, ha az Isten- és az emberszeretet találkozik benne.

Isten szeretete reményt ébreszt, bátorságot ad a legnehezebb pillanatokban is. A legnagyobb kiábrándultság, kétségbeesés közepette is egyedül Isten szeretete az, amely erőt tud adni. Az emmauszi tanítványok is úgy érezték, repesett, lángolt a szívük.

Isten szeretetét, amelyről Jézus tett tanúságot, abban a vonatkozásban is meg kell ismernünk, hogy az önfeláldozó szeretet.

Hírdetés

Jézus arra hív bennünket, hogy ismerjük meg Isten irántunk való szeretetét. Ezzel akarjuk jobbá tenni házasságunkat, családi életünket, társadalmunkat.

A szentmise után a Kavicsos-tó partján tartották meg a hagyományos körmenetet.

Szerző: Bérczessy András

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »