Az omikron variánst vélhetően az európai diplomaták hurcolták be Botswanába

Az omikron variánst vélhetően az európai diplomaták hurcolták be Botswanába

Nyitókép: SITA/AP

Botswanában négy diplomatánál azonosították az omikron vírusvariánst. Mokgweetsi Masisi botswanai elnök szerint a négy diplomata közül némelyik Európából érkezett az országba. Ennek kapcsán a dél-afrikai országokra kirótt utazási korlátozások átértékelését kérte.

Masisi az utazási restrikciókkal kapcsolatban a CNN-nek azt mondta:

„Ez nem szükségszerű, és ha engem kérdez, akkor azt kell, hogy mondjam, felelőtlen lépés. Azok a diplomaták különböző országokból érkeztek, és amíg elértek Botswanába, jó néhány államon átutaztak“.

Az elnök azt azonban nem akarta elárulni, hogy a diplomaták konkrétan melyik országból érkeztek.

„Egyesek Európából jöttek, mások máshonnan“

– mondta.

Hírdetés

Botswana múlt héten jelentette be, hogy annak a négy idegennek a levett mintájában elemzi a koronavírus mutációkat, akik diplomáciai misszión vettek részt az országban. Az omikron variánst négy diplomatánál azonosították, akik november 7-én érkeztek Botswanába, majd négy nappal később távoztak.

Masisi szóvivője szerint az elnök a jövőben sem kívánja elárulni, hogy mely országokból érkeztek a diplomaták, mert úgy véli, hogy a „vírus nem geopolitikai ügy“.

Az omikron variáns az előző variánsoknál is fertőzőbb

Mindeközben a Botswanával szomszédos Dél-afrikai Köztársaságban a szakemberek az omikron variáns gyors terjedéséről számoltak be. A helyi kórházakban minden korosztály megtalálható, beleértve a gyerekeket is 5 éves korig.

„A 60 év felettiek után a második legmagasabb incidencia az 5 év alattiak körében van“

– mondta Wassila Jassat a Fertőző Betegségek Országos Intézetétől.

Mivel a Dél-afrikai Köztársaságban nem oltják a 12 év alatti gyerekeket, ezért ebben a korosztályban gyorsan terjed a vírus, a gyerekek pedig a szüleiket fertőzik meg. A szakember szerint az omikron variáns az előző variánsoknál is fertőzőbb.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »