Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most pótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek az 1848-as magyar hadilobogók kalandos történetét, megvizsgáltuk az első világháború osztrák-magyar tábori bordélyait, utazást tettünk a Nagy Háború egyik elfeledett sírjához, és megismerkedtünk egy 19. századi francia férfi életével. Mégpedig a lenyúzott bőre elolvasásával.
Több mint nyolcvan magyar hadilobogó került 1849 nyarán a Magyarországra törő cári seregek kezébe. Az intervenciós haderő főparancsnoka, Ivan Fjodorovics Paszkevics a zászlókat Szentpétervárra vitte, ahol diadalmenetben mutatták be a szimbolikus szempontból értékes hadizsákmányt az uralkodónak.
Nem volt ajánlatos beszélni e zászlókról az 1850-es évek abszolutista időszakában, de érthető okokból a kiegyezés után is tabutémának számított. A Monarchia bukását követően sem feszegették a kérdést, csak miután megkezdődtek a diplomáciai kapcsolatfelvételek a Szovjetunióval. De vajon mi tartott ilyen sokáig? Miért akarta Moszkva Rákosit a lobogókért cserébe? Mikor kaptuk vissza a becses tárgyakat, és meddig maradtak nálunk?
Mars és Érosz gyakran jártak kéz a kézben, tekintve, hogy a háború és a prostitúció, mondhatni, egyidős az emberiséggel. A legújabb korban a hadseregek már központilag is törekedtek a testi örömöket nyújtó szolgáltatások szervezett keretek közé szorítására. A Nagy Háború már kitörése után néhány héttel, korábban soha nem látott méreteket öltött: a hadviselő felek milliós tömegeket soroztak be és küldtek a hadszínterekre. 1915 elejétől a kezdeti mozgóháború a legtöbb fronton állásháborúvá alakult át.
Kézenfekvő volt, hogy a több hét vagy hónap után a lövészárkokból rövid időre kiszabaduló, a nők társaságát nélkülöző katonák ösztönösen feléledő vágyaikra a legközelebbi tábori vagy tartalék bordélyban találjanak gyógyírt. A háborús felek, így a Monarchia is, igyekezett szabályozni a szolgáltatásokat, amelyek egy évszázad elteltével olvasva olykor elég embertelennek tűnnek a prostituáltak szemszögéből. Egy tiszti örömlány 24 óra alatt maximum hat alkalommal szolgálhatta ki az „igényjogosultakat”, míg a baka 15, egy tábornok 120 percig élvezhette az örömöket, a „kiselejtezett” kéjhölgyeket pedig megfertőzve átjuttatták az ellenséghez. A további részletekért lépjen ide.
A 19. században nem volt ritka, hogy orvosi különlegességekként megőrizzék emberek tetovált bőrének egy-egy darabját – különösen, ha azok egzotikus kultúráktól, például a Csendes-óceán szigeteinek különböző őslakos népeitől származtak. A legújabb tanulmány alanya azonban nem egy kisebb bőrfelület néhány mintával: egy ember teljes elülső felének lenyúzott bőréről van szó, amelyet a bokától a fejtetőig lehántottak, az arcot és a füleket is beleértve.
A francia férfinak mind képes, mind szöveges tetoválások vannak mind végtagjain, mind törzsén – bizonyára ezért döntöttek annak idején úgy, hogy az egészet eltávolítják és tartósítják. Hastájékán, nemi szerve felett a csupa nagybetűs „BONHEUR”, azaz „boldogság” szó olvasható, így a kutatók elnevezték az ismeretlen férfit Monsieur Bonheurnek. De vajon mit tudunk a férfiről? Miért távolíthatták el ilyen precízen a bőrfelületét? Milyen szövegek voltak a ráírva?
Több mint 270 katonát temetett el 1917 májusában egy francia tüzérségi zárótűz, amelyet a Winterberg-alagút nevű föld alatti létesítmény mindkét kijárata ellen intéztek a Chemin des Dames („a hölgyek ösvénye”) nevű útvonal mentén húzódó frontvonalon. A groteszk eset a második aisne-i csata néven ismert összecsapás során történt, amikor a franciák vissza kívánták szorítani a németeket. Az alagútban ragadt katonák a badeni 111. tartalékos gyalogezredhez tartoztak. Mi lett végül a sorsuk? Miként találta meg a helyszínt egy amatőr történész a fiával?
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
