Az oltási igazolás miatt fenyegetőző franciák

Elítélte kedden Jean Castex francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben, hogy több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A kormányfő „az aljas cselekmények” megbüntetését ígérte.

„Minden erőszak elfogadhatatlan egy demokratikus társadalomban. De miután a közhatalom letéteményeseiről, megválasztott képviselőkről van szó, az erőszak alkalmazása a demokráciát, a köztársasági paktumot fenyegeti” – fogalmazott a miniszterelnök. „Nincs más lehetőség, mint a büntetés ezen aljas cselekményekkel szemben” – tette hozzá.

A kormányfőt az azonnali kérdések órájában az egyik kormánypárti képviselő, Pascal Bois interpellálta, mert a múlt héten felgyújtották a garázsát, és az otthona falára az oltási igazolással kapcsolatos feliratokat festettek.

Az elmúlt hetekben elsősorban a kormánypárti többség több képviselője is jelezte, hogy halálos fenyegetést kapott, illetve megrongálták a gépkocsiját vagy az ingatlanát, amiért a kormány kezdeményezte a koronavírus elleni védettségi igazolás oltási igazolássá alakítását. Többen közülük a közösségi oldalakon is közzétették a fenyegetések tartalmát, köztük egy olyat is, amely „nyilvános lefejezést” helyezett kilátásba, s bejelentették, hogy feljelentést tesznek a megfélemlítések miatt.

Az erőszakos cselekmények olyan ellenzéki képviselőket is érintenek, akik támogatják a szigorításokat. Briancon jobboldali polgármestere, Arnaud Murgia kocsiját novemberben felgyújtották, bár ő külön fenyegetést nem kapott.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben. Január 15-től – a törvénytervezet értelmében – ezekre a helyekre kizárólag az oltás mindhárom adagjával rendelkezők léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig ezeket a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.

Hírdetés

Az intézkedéssel a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a keddi vitában bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában regisztrált új fertőzöttek száma ismét rekordot döntött, s megközelítette a 300 ezret. A legutóbbi rekordot december végén jelentették, akkor 230 ezer új esetet regisztráltak egyetlen nap alatt.

Franciaországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma két hónappal ezelőtt kezdődött a delta variáns okozta fertőzések számának emelkedésével, majd a december közepi tetőzéskor megjelent a még fertőzőbb omikron variáns, amely már az új esetek több mint kétharmadáért felelős.

A napi esetszám megnégyszereződése a miniszter szerint részben a tesztelési rekordnak is köszönhető: az elmúlt héten 8 millió szűrővizsgálatot (PCR és antigéntesztet) végeztek el az országban. Ugyanakkor a járvány robbanásszerű terjedését az is bizonyítja, hogy az elvégzett nagy számú teszt több mint 15 százaléka bizonyult pozitívnak. Erre 2020 ősze óta nem volt példa.

Kórházban jelenleg 19 ezer fertőzöttet ápolnak, intenzív osztályon 3500-an vannak. Mindkét szám fele annyi, mint az előző járványhullámok tetőzésekor, s a kormány továbbra is abban bízik, hogy a magas átoltottságnak köszönhetően elkerülhető lesz az egészségügyi ellátórendszer megbénulása. Az oltásra jogosultak több mint 91 százaléka már felvette az oltás legalább első adagját, 50 százalékuk már a harmadik adagot is megkapta, a teljes lakosságra vetítve 78 százalékos az átoltottság.

„Az oltások nem akadályozzák meg a fertőzést, de megakadályozzák a betegség súlyos formájának kialakulását” – emlékeztetett a miniszter. Elmondta, hogy az intenzív osztályokon húszszor annyi az oltatlan páciens, mint a háromszor beoltott.

A törvénytervezet a védettségi igazolással történő visszaéléseket a korábbiaknál szigorúbban bünteti, akár öt év szabadságvesztés és 75 ezer eurós pénzbírság is kiszabható a csalókra. Gérald Darmanin belügyminiszter a keddi vitában elmondta: a rendőrség csaknem 200 ezer visszaélést leplezett le december 30-ig, s 435 ügyészi eljárás indult a csalók ellen.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »