Csíkszeredában rendezték meg a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ministránstáborát június 26. és 29. között, mely a szolgálattevők zarándoklatával zárult Gyulafehérváron. A lelki és közösségi együttlét programjainak vezérfonalát idén Tiszteletreméltó Márton Áron püspök születésének 130. évfordulója, valamint a főegyházmegye idei pasztorális témája, a keresztség éve adta.
Az első napon a résztvevők cserkészek vezetésével ismerkedtek meg egymással, majd a tábori himnusz megtanulása után Csomós László ministránslelkész köszöntötte őket. Ezután Simó Gáspár spirituális ismertette a szabályokat, majd a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tíz önkéntes diákjának segítségével megalakultak a csoportok.
A délelőtti előadást Obermájer Ervin viceposztulátor tartotta Márton Áron életéről és erényeiről, amit interaktív beszélgetés követett.
Ebéd után a gyakorlati éves kispapok, Egyed Arnold és Fazakas Tibor tettek tanúságot a hivatásukról, majd bemutatták a keresztség szentségét és az ehhez kapcsolódó liturgikus tárgyakat.
Délután a táborozók gyalogos zarándoklatra indultak a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomba mentek, ahol Madarász Attila plébános ismertette a templom történetét. A látogatás közös szentmisével zárult, a prédikációt Csomós László mondta. A zenei szolgálatot Simó Gáspár spirituális és Borcsa Gergely kántor vezette. A nap pedig esti imával zárult.
A tábor második napja közös tornával és reggeli imával indult. A nagy hőség, valamint az egyik meghívott előadó közlekedési balesete miatt a szervezők módosították a programot.
A délelőtt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium sportpályáján rendezett focibajnoksággal telt; a kommunista diktatúra idején szolgáló titkos ordináriusok neveit viselő tíz csoport mérte össze tudását sportszerű küzdelemben.
Ebéd és rövid pihenő után a résztvevők meglepetéssel köszöntötték Csomós László ministránslelkészt, akinek az ároni áldás eléneklésével köszönték meg a munkáját.
A szentmisére való közös énekpróba után a fiatalok csoportfoglalkozásokon mélyültek el Márton Áron püspök életútjában, amit a róla szóló A hegy című film vetítése zárt. Vacsora után kincskereső játék következett Csíkszereda utcáin és a város parkjában, a püspök életének állomásait és örökségét kutatták fel feladatokon keresztül. A nap közös esti imával zárult.
A tábor harmadik napján a résztvevők vonattal utaztak Márton Áron püspök szülőfalujába, Csíkszentdomokosra. A Márton Áron Zarándokházat és Múzeumot keresték fel, ahol Lázár Csilla igazgató mutatta be a püspök életútját, amit egy játékos vetélkedő követett.
A nap lelki csúcspontja az ünnepi szentmise volt a helyi plébániatemplomban, amelyet Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök és a plébánia lelkipásztorai mutattak be és részt vettek rajta ahelyi hívek is. Homíliájában a püspök Szent Kristóf életét állította példaként a ministránsok elé.
A szentmise után a helyi közösség látta vendégül ebédre a táborozókat. Ebéd után Kerekes László egy Szent Kristóf-képpel és édességgel ajándékozta meg a fiatalokat, akik közül többen személyes áldást is kértek tőle.
A tábor negyedik, utolsó napja hajnali ébresztővel indult. A gyors készülődés, csomagolás és a reggeli ima után a táborozók a főegyházmegye szívébe, Gyulafehérvárra indultak.
Megérkezés után először a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kollégiumi részét és kápolnáját tekintették meg, ahol az intézmény történetével is megismerkedhettek. Ezután átvonultak a Szent Mihály-főszékesegyházba, ahol bekapcsolódtak a közös rózsafüzér-imádságba, és sokan szentgyónást is végeztek.
A nap legkiemelkedőbb eseményeként a ministránsok részt vehettek az asszisztencia tagjaként a papszentelési szentmisén, amelyen Kovács Gergely érsek két új papot szentelt fel a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatára. A szentmise végén a főpásztor külön is köszöntötte, és az oltárszolgálatban való hűséges kitartásra bátorította a jelen lévő ministránsokat.
A szertartást követően az érsekség udvarán közös fénykép készült Kovács Gergely érsekkel, Kerekes László segédpüspökkel, valamint Tamás József nyugalmazott segédpüspökkel.
Ezután a fiatalok megtekintették az érseki palotát, annak kertjét, a főegyházmegye történetét bemutató ismertetőt hallgattak meg, valamint részletesen megismerték a székesegyház művészeti és történelmi értékeit.
A program méltó zárásaként Tiszteletreméltó Márton Áron püspök sírjánál közösen imádkoztak a boldoggá avatásáért.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Gyulafeférvári Római Katolikus Főegyházmegye ministráns főlelkészsége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


