Az olaszországi Monfalcone polgármestere megtagadta, hogy imahelyet biztosítson a muszlim közösségnek

Az olaszországi Monfalcone polgármestere megtagadta, hogy imahelyet biztosítson a muszlim közösségnek

Feszültséget keltett Olaszországban Monfalcone város polgármesterének döntése, aki biztonsági okokból nemet mondott arra, hogy a helyi muszlim bevándorlók imahelyként egy üresen álló parkolót használjanak. Két iszlám kulturális központra is lakat került.

A pénteki imát nem tudták megtartani a harmincezer lakosú, az ország északnyugati részén fekvő Monfalconéban élő mintegy hétezres muszlim közösség tagjai.

A polgármesteri hivatal nem engedélyezte, hogy egy volt szupermarket előtti területen tartsák meg az imát. Az üzletet és az előtte levő parkoló területét korábban a közösség megvásárolta, és jelenleg átépítés alatt áll. Indoklásként az önkormányzat azt hangoztatta, hogy – építési területről lévén szó – nem biztonságos a gyülekezéshez.

Monfalcone muszlim közösségének vezetője, a szenegáli Bou Konaté a közösségi csatornákon azt hangoztatta, hogy megfosztották őket vallásuk szabad gyakorlásától. Bejelentette, hogy személyét fenyegetések érték, egyebek között a Korán elégetett lapjait juttatták el hozzá.

A feszült légkört bizonyítja, hogy a város két plébánosa közleményben szólította fel nyugalomra a karácsonyra készülő katolikus híveket, arra kérve őket, hogy ne féljenek – jelentette a La Repubblica napilap hétfőn.

Anna Maria Cisint, aki egyben a Liga kormánypárt politikusa, hónapok óta nyílt harcot hirdetett meg a szerinte veszélyes „iszlamista invázió” ellen.

Nem vagyok rasszista, a saját közösséginket akarom fenntartani, ha nem változik valami, tíz éven belül elveszítjük identitásunkat”

Hírdetés

– hangoztatta.

December elején közölt videóüzenetében Cisint kijelentette: elérkezett az ideje, hogy a bevándorlók megértsék, Olaszországban vannak, Monfalconéban élnek.

Tudomásul kell venniük, hogy tűrési képességünk határára jutottunk, nem tudjuk tovább elviselni, hogy ránk kényszerítsenek olyan életszabályokat, melyeket nem vallunk magunkénak, nem bírjuk tovább az iszlám megszállást”

– mondta a polgármester.

Hozzátette: amikor engedélyt adott arra, hogy a muzulmánok a város egyik terén tartsák meg imájukat, a rendezvény Izrael-ellenes tüntetésbe torkollott, „Allah akbár” kiáltásokkal.

Kifejtette: aki Monfalconéban él, annak el kell ismernie a nők méltóságát, engednie kell, hogy a nők dolgozhassanak, kimehessenek az utcára, ne kelljen teljes testüket elfedő burkát viselniük, amelyet a kislányokra is rákényszerítenek. Véget kell vetni annak is, hogy a termékeny korba ért lányokat visszautaztassák Bangladesbe férjhez menni – tette hozzá Cisint.

Az ellenzéki baloldali Demokrata Párt (PD) helyi migrációs felelőse, Linda Tomasinsig szerint Monfalcone polgármestere keresztes hadjáratot folytat, ami bármikor robbanásveszélyes helyzetet teremthet.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »