Az olasz katolikus sajtó is védelmébe vette Orbán Viktort

Az olasz katolikus sajtó is védelmébe vette Orbán Viktort

„Gyűlölet helyett inkább példát kellene venni a magyarokról”

„Gyűlölet helyett inkább példát kellene venni a magyarokról”

Oroszország elengedett egy svéd hadifoglyot · Rekordot döntött az Ausztriába érkező illegális bevándorlók száma · A bukott svéd miniszterelnök lehet az európai szociáldemokraták elnöke · Az olasz katolikus sajtó is védelemébe vette Orbán Viktort.

 

A svéd ügyvivő kormány külügyminisztere megerősítette, hogy szabadon engedték azt a svéd zsoldost, akit az orosz erők fogtak el májusban Donyeckben. A szabadon engedett fogoly úton van szülőhazája felé. Ann Linde elmondta, hogy a katonát azzal vádolták, hogy részt vett ukrán oldalon a harcokban, ezért akár halálbüntetést is kiszabhattak volna rá. A külügyminiszter szerint a tárca keményen dolgozott az ügyön, ugyanakkor a Reuters értesülései szerint a svéd és kilenc másik (köztük egy amerikai, egy brit és egy marokkói) hadifogoly elengedéséről azután döntött Oroszország, hogy Mohammed Bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökössel tárgyaltak.

Forrás: SVT

Az elmúlt héten több mint háromezer migráns érkezett Ausztriába, s ezzel megdőlt a szeptember első hetében regisztrált történelmi rekord. Éves összehasonlításban is csúcsok dőltek meg idén, szeptemberig már 47 ezer migránst regisztráltak az osztrák hatóságok a 2021-ben fogadott 19 ezer fővel szemben. A hívatlan érkezők száma egy év alatt csaknem a két és félszeresére nőtt. A migránsok többsége Közel-Keletről és Ázsiából, Afganisztánból, Pakisztánból, valamint Indiából indult útnak.

„A negatív rekordok egymást érik, de ez még mindig nem ösztönzi cselekvésre a néppárti (ÖVP) belügyminisztert, Gerhard Karnert” – háborgott Hannes Amesbauer, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szóvivője, aki egyenesen százezer illegális migráns várható érkezése miatt kongatta meg a vészharangot. Az osztrák kormány tétlenségét a szociáldemokraták (SPÖ) is kifogásolják, szerintük a belügyminiszter képtelen kezelni az Ausztriába érkező hatalmas menekülthullámot, valamint nem keres észszerű nemzetközi megoldásokat sem. Az október 9-re kitűzött elnökválasztási kampány központi témája Ausztriában is az illegális bevándorlás és annak megállítása lesz.

Forrás: Euractiv.fr

Hírdetés

 

A stockholmi szociáldemokrata kormány 2012 és 2021 közötti miniszterelnöke uniós posztot kaphat. Stefan Löfven kormányzása nem ért véget sikeresen, először a Riksdag, a svéd parlament vonta meg tőle a bizalmat, majd később rövidebb időre visszakerült ugyan a hivatalába, de onnan végül mandátuma lejárta előtt önként távozott. Pártja most őt jelölte az Európai Szociáldemokrata Párt (PES) élére. A szövetség 33 EU-s pártot foglal magában, tizenkét társult taggal és ugyanennyi megfigyelői státussal rendelkezőt, unión kívüli országokból. Löfven az egyetlen jelölt, miután a jelenlegi vezető, Szergej Sztanislev lemondott. Pályázatát az október 14–15-i kongresszuson fogják elbírálni.

Forrás: Aftonbladet

„Gyűlölet helyett inkább példát kellene venni a magyarokról” – írja a La Bussola Quotidiana katolikus hírportál. A portál szerint az unió azért gyűlöli Orbánt, mert ellenáll a liberális hatalom összpontosításnak. A La Bussola Quotidiana írásának előzménye, hogy a baloldali sajtó újra fekete báránynak kiáltotta ki és negatív példakét hozta szóba a magyar miniszterelnököt, mert keresztény, konzervatív, hazájában igen népszerű, és amiért kétségbe meri vonni az európai dogmákat – írja már a bevezetőben Luca Volonté. A svéd és holland liberálisok szemében már a kezdetek óta elfogadhatatlan volt, hogy az alaptörvény szövegébe bekerült Isten, a kereszténység és a természetes család kifejezések. A szerző öt tematikus pontban elemzi az Orbán-korány vitathatatlan sikereit. Ilyen többek között, hogy a Fidesz képes volt bizalmat ébreszteni a magyar választópolgárok kétharmadában, és elsöprő győzelmet aratni, annak ellenére, hogy komoly nemzetközi finanszírozások segítették a baloldali pártok kampányát. A cikk kiemeli, hogy világszerte csodálattal tekintenek az Orbán Viktor és Novák Katalin által megvalósított családpolitikára, amelyről maga Ferenc pápa is őszinte, elismerő szavakkal szólt. A szerző azt is leszögezi, Orbánt azért tüntetik fel fekete bárányként, mert visszautasítja az illegális bevándorlást, az abortuszt és az LMBTQ-propagandát. A szerző szerint Olaszország példát vehetne róla.

Forrás: Lanuovabq.it

Borítókép: Orbán Viktor (Forrás: Facebook/Orbán Viktor)

www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »