Az olasz Conte-kormány megmarad, de nehéz idők várnak rá

A felsőházban is bizalmat kapott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd este a kormányzás folytatásához – tájékoztatott az MTI.

A szenátus elnökének hivatalos bejelentése szerint Conte 156 szavazattal 140 ellenében, 16 tartózkodás mellett szerezte meg a szenátus bizalmát. A stabil kormányzáshoz szükséges többség alsó határának 155 szavazat számított, az abszolút többséghez 161 szavazat lett volna szükséges. A szavazási eredményt viták kísérték, mivel a felsőház két tagja a voksolási időn túl szavazott, és éppen ez növelte Conte támogatottságát.

A kormánypártok hangos tapssal ünnepelték az eredményt. Elemzők rámutattak, hogy a kormányválságot múlt héten előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) két tagja a párt diktálta tartózkodás helyett Contét támogatta. Meglepetésre bizalmat szavazott a kormánynak két örökös szenátor, köztük Mario Monti volt kormányfő, továbbá a Hajrá Olaszország (FI) két tagja is. Utóbbiakat azonnal kizárták a jobbközép pártból.

A SkyTg24 hírtelevízió kommentárja szerint hiába kapott bizalmat, a Conte-kormány „béna kacsává” vált, mivel mostantól, ha az Élő Olaszország tagjai nemmel szavaznak, a kormányt bukás fenyegeti.

Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője az államfő, Sergio Mattarella „közbelépését” sürgette, azt hangoztatva, hogy Giuseppe Conte elveszítette biztos többségét, egy-két szavazattal pillanatnyi levegőhöz jutott, de gyenge kormány vezeti az országot az egészségügyi, gazdasági vészhelyzetben. „A focipiacnál is nagyobb adok-veszek folyt a szenátusi szavazáson” – jegyezte meg a Liga vezetője. „Miközben a kormánypártok a székeik elveszítésétől tartanak, az olaszok egészségüket, munkájukat, biztonságukat veszítik el” – hangoztatta Salvini.

Elemzők szerint Conte egyeztetésre készül az államfővel. Tervei között szerepel a kormánytöbbség bővítése új erőkkel.

A miniszterelnök egy nappal korábban az alsóházban tartott bizalmi szavazáson is többséget szerzett 321 szavazattal, 259 ellenében, 27 tartózkodás mellett.

Hírdetés

Ugyanez nehezebbnek bizonyult a szenátusban, ahol biztosan csak az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Szabadok és Egyenlők (LeU), valamint a függetlenek egy részének támogatására számíthatott. Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte az utolsó pillanatig egyenként igyekezett „összeszedegetni” a szenátorokat a függetlenek és minden lehetséges párt soraiból kormánya fenntartásához. A miniszterelnök korábban jelezte, hogy abszolút többség nélkül sem készül benyújtani lemondását.

Conte a szenátusban nagy vonalakban a képviselőházban mondott beszédét ismételte meg. Az összes parlamenti erő együttműködését kérte a kormányzás folytatásához – ahogyan mondta – a jelenlegi „sorsdöntő” időszakban. Hangoztatta, hogy az egészségügyi és gazdasági vészhelyzetben a politikai stabilitás hiánya „lakossági haraghoz és erőszakhoz” vezethet.

A Matteo Salvini vezette jobbközép koalíció pártjai, a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) közös közleménye szerint Conte a parlament előtt „nem létező kormányzati eredményekről” beszélt, miközben az egyetlen járható utat az ellenzék képviseli az ország számára. Az ellenzéki pártok kifogásolták, hogy a „kaméleon” Conte 2018 óta „cinikus átalakulással” minden évben más koalíció élére állt. Salvini „szánalmas színdarabnak” nevezte a kormánynak a bársonyszékekbe való kapaszkodását, és kijelentette, hogy aki ezt a kormányt támogatja, cinkossá válik az ország tönkretételében.

A legnagyobb példányszámú napilap, a Corriere della Sera kommentárja szerint Giuseppe Conte két év alatt először Matteo Salvinit, most pedig Matteo Renzit „szorította ki” maga mellől.

Elemzők egyetértenek abban, hogy ha a Conte-kormány, ugyan minimális többséggel, de a helyén marad, a miniszterelnöknek minél gyorsabban bővíteni kell a koalíciót a stabil kormányzás biztosítására. Conte egy új, centrista parlamenti erő kiépítésén dolgozik, melynek a következő választásokon a miniszterelnök-jelöltje lehetne.

Sajtókommentárok szerint a közte és Matteo Renzi között hónapok óta tartó „pókercsatát” Conte nyerte meg. A 2018-ban jogászprofesszorból lett miniszterelnök először az M5S és a Liga, majd az M5S és a PD koalícióját vezette, mostantól pedig egy újabb formáció élén akarja folytatni. Júliustól a közelgő államfőválasztás miatt nem lehet feloszlatni a parlamentet, így a törvényhozás egészen 2023-ig a helyén maradhatna. Vélemények szerint a mostani fordulat az M5S által támogatott „báb-miniszterelnökből” „igazi politikussá” léptette elő Giuseppe Contét, aki minden vetélytársa számára veszélyessé vált.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »