Az OĽANO-platform elutasítja az előrehozott választást

Az OĽANO-platform elutasítja az előrehozott választást

Az OĽANO Ján Budaj környezetvédelmi miniszter által vezetett polgári-demokratikus platformja elutasítja az előrehozott választást, és parlamenti képviselői nem támogatják a választási ciklus lerövidítésére vonatkozó alkotmánymódosítást sem.

A platform továbbra is támogatja Eduard Heger (OĽANO) kormányát, és szeretné elérni, hogy a demokratikus parlamenti pártok szavazzák meg a költségvetést. A platform tagjai ma este utoljára vesznek részt az OĽANO frakciójának ülésén.

A képviselői mandátum nem képezheti tárgyát sem a költségvetéssel kapcsolatos alkudozásnak, sem más engedmények elfogadásának

– jelentette ki Budaj a parlament megbízatási idejének lerövidítésével kapcsolatban, és az ellenzék által szorgalmazott mihamarabbi előrehozott választást is elutasította.

Az előrehozott választásnak katasztrofális következményei lennének

– tette hozzá.

A platform továbbra is azt hangsúlyozza, hogy Igor Matovič (OĽANO) legyőzte a választáson Robert Ficót, a Smer-SD elnökét, és 2020-ban az OĽANO erős felhatalmazást kapott a választóktól.

A platform további képviselőkkel is tárgyal,

Hírdetés

már csatlakozott hozzá Ján Mičovský képviselő (frakció nélkül).

Budaj elmondta, Miroslav Kollár képviselővel is egyeztetnek, és a demokratikus erők összefogását sürgetik a következő választásra. Azt is megjegyezte, csak a demokrata összefogás akadályozhatja meg a „totalizmus” visszatérését, ezért félre kell tenni a nézeteltéréseket. Elképzelhetőnek tartja a kormány átalakítását is, akár az SaS bevonásával.

Egy demokratikus pártról van szó

– tette hozzá azzal, hogy a jövőt illetően is számolni kell a liberális párttal.

Budaj az OĽANO-val összefüggésben arról is beszélt, Matovičcsal és Hegerrel is kapcsolatban áll, és várja, mit hoz a mozgalom kongresszusa. Hozzátette, Heger megértette, mekkora szakadék tátong az OĽANO alatt, és ő lehet a megmentője. Az OĽANO-n belüli viszonyok lehetséges megváltoztatásával kapcsolatban viszont nem nyilatkozott.

A platformja jövője kapcsán kijelentette, igyekeznek önállósodni a parlamentben és saját politikát folytatni, a jövő pedig nyitott.

Kristián Čekovský, a platform egyik tagja elmondta,

elutasítják, hogy a Smer-SD vagy a Hlas-SD elvárásai alapján módosuljon a jövő évi költségvetés tervezete.

Szerintük a módosításokkal megoldódott az önkormányzatok finanszírozása, és csak az Európai Bizottság állásfoglalását kell megvárni, hogy a kiadási korlátozások kapcsán veszélybe kerülhet-e az uniós támogatások felhasználása.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »