Felhagyva korábbi gyakorlatával, 2014 novemberében az orosz központi bank megszüntette a rubel árfolyamának egyébként eredménytelen védelmét. Az utólag súlyos hibának minősített, dollár-százmilliárdokat felemésztő intervenció megszüntetése óta a rubel árfolyama szoros kapcsolatban áll a kőolaj árának változásával. Szergej Alekszasenko, a központi bank volt első elnökhelyettese, korábbi pénzügyminiszter-helyettes július elején közzétett tanulmányában kimutatta: 2015 januárjától a rubel árfolyamában észlelhető változások 92 százalékos korrelációt mutatnak a kőolajárakkal. Megszületett tehát az olajrubel, ami, tekintve, hogy adott valuta értékét a mögötte fedezetként álló árucikkek és szolgáltatások, valamint a nemzeti vagyon összértéke határozza meg, megbízható módon ad képet arról, milyen mértékben függ az orosz gazdaság az energiahordozóktól. Oroszország gazdasága még mindig egy lábon áll. A szénhidrogének kitermelése és kereskedelme, ezen belül is exportja az orosz állami költségvetés adó- és illetékbevételeinek több mint felét adja a mai napig.
Mindebből egyértelműen következik, hogy a világpiaci olaj- és földgázárak alakulása kulcsfontosságú az orosz gazdaság kilátásait – és ezáltal az ország politikusainak hazai és nemzetközi mozgásterét – illetően. A kilátások nem túl biztatók, de újabb összeomlásra sem kell számítani. Legalábbis rövid távon. Ám a hosszabb távú, a megújuló energiaforrások térnyerését előrevetítő prognózisok azt mutatják, hogy Oroszország vezetése és gazdasági szereplői már most is komoly nyomás alatt állnak, a szerkezetváltás nem odázható el.
A júniusi, 51 dollár/hordós (West Texas-árak) csúcspont után augusztus elejére a kőolajat ismét 40 dollár alatt jegyzik a határidős tőzsdéken. Az árak esésének fő oka – a kereslet lanyhulása mellett – a magas raktárkészletekben keresendő. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júliusi rövid távú prognózisa szerint a raktárkészletek a 2015-ben tapasztalt 1,9 millió hordó/napos növekedése 0,9 millió hordó/napra csökkent, a fogyasztás változatlan, 1,4 millió hordó/napos átlagos növekedése mellett. Egyensúlyi helyzet kialakulása 2017-re várható. A túlkínálatot a mérsékelt világgazdasági növekedésnek nem sikerült felszívnia, de a helyzet nem drámai. Ebből következően az elmúlt három évben megélt árcsökkenésre az elemzők többsége nem számít. A Bank of America szerint az árak a közeljövőben egészen a 35 dolláros szintig eshetnek ugyan – ezt novemberre várják –, de itt olyan fordulat várható, amelynek eredményeképpen az árak 2017-ben elérik és meghaladják a 2016-os csúcsot. Nem kell diplomával rendelkezni ahhoz, hogy észrevegyük: idézett elemzőink Hillary Clinton győzelmére és az azt követő fellendülésre „fogadnak”. A nagytőke egyértelműen őt támogatja. De ha az olajár emiatt felmegy, növelve Oroszország exportbevételeit, akkor miért érdeke az oroszoknak Donald Trump elnökké választása? Az amerikai tőke netán Oroszországba menekül?
Az orosz gazdaság és a központi költségvetés szempontjából ez a prognózis egyfelől megnyugtató, hiszen katasztrofális események nem várhatók. A költségvetés kiadásait 2015-ben 5, 2016-ban pedig 10 százalékkal csökkentő megszorítási politika némi mozgástérhez juthat 2017-ben. Ezzel a lehetőséggel azonban álláspontom szerint inkább bel-, mint külpolitikai téren kellene élni. Az évi 17 százalékos infláció ugyanis elértékteleníti az amúgy is alacsony nyugdíjakat, és súlyosbítja a már így is komoly szociális feszültségeket.
Az Oroszországot sújtó szankciók nem vezettek gazdasági összeomláshoz, sőt bizonyos mértékig elősegítették a hazai ipar fejlődését. Számos importcikket – elsősorban az élelmiszerek terén – sikerült hazai gyártásúval pótolni. A nemzetközi tőkepiacokhoz való hozzáférés megszűnése visszafogja ugyan a befektetéseket, de másfelől a központi költségvetés kiadásainak megnyirbálása és a hiány GDP-arányosan 3 százalék alatt tartása rövid távon biztosítja a stabilitást. Ehhez járul az orosz államadósság nemzetközi viszonylatban igen alacsony, a GDP 15 százalékára rúgó szintje. Paradox módon éppen a szankciók teszik lehetetlenné azoknak a tanácsoknak az alkalmazását, melyek szerint az ilyen helyzetekben az ország eladósítása volna a jó lépés. Oroszország momentán nem tud előnyt kovácsolni az alacsony kamatokból. Saját forrásaira van utalva.
Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Alekszasenko egy rendkívül érdekes körülményre hívja fel a figyelmet. A konfliktus kitörése következtében az orosz hadiipar súlyos gondokkal került szembe, ugyanis a rakéta- és űrtechnológia, a légierő és a hajógyártás területén nagymértékben függött Ukrajnától, tudniillik az onnan érkező importtól. Például a Szu–35S típusú vadászgép kulcsfontosságú alkatrészei érkeztek ukrán gyártóktól, és úgy tűnik, 2017-re az orosz légierőnél ezek az alkatrészek elfogynak. Ezek a fejlemények kedvezőtlenül hatnak az orosz hadiiparnak még az ukrán konfliktus kitörése előtt beindított modernizációs programjára is. Márpedig e fejlesztések az orosz gazdaság bevételeinek egyfajta diverzifikációját, kockázatmegosztását jelentették, tekintettel az orosz fegyverek iránti, az utóbbi években igencsak megnövekedett keresletre. Fentiek hasznosak lehetnek az orosz– ukrán konfliktus elemzésekor, pláne, amikor a klasszikus „kinek az érdeke”, pontosabban a „kinek mi az érdeke” kérdést kell feltenni.
Visszatérve az orosz gazdaság és a rubel rövid távú kilátásaira, Alekszasenko szerint álom marad a tartósan kétszázalékos vagy afölötti növekedés. Legjobb esetben évi egy százalékra lehet számítani, de a maga részéről inkább a stagnálást tartja valószínűnek, egyidejűleg kizárva az összeomlást vizionáló forgatókönyveket. A stagnálás azonban korántsem megnyugtató állapot, mert ugyan közismert az oroszok legendás „tűrőképessége”, ámde az egy helyben járó orosz gazdaság ezáltal olyan versenyhátrányba kerül Kínával és Indiával szemben – amelyeket ma már nemcsak elsődleges piacainak, hanem fő versenytársainak is tekint –, hogy a helyi politikai kommentátorok elkezdhetnek a kínai és indiai gazdasági erőfölényről, esetleg imperializmusról cikkezni. Ez pedig nem lesz jó hatással Putyin elnök népszerűségi indexére.
Az orosz piacon jelen lévő, avagy azon újra megjelenni kívánó magyar exportőrök számára a közeljövő tehát nem túl rózsás, de legalább relatív stabilitással kecsegtet. A gyenge rubel csökkenti az elérhető árréseket – lásd a Richter Gedeon Nyrt. közelmúltban közzétett gyorsjelentését.
A távol-keleti vetélytársak mellett az orosz piacért folytatott versenyben az erősödő hazai konkurenciával, valamint a finanszírozás nehézségeivel is meg kell küzdeni. Már ha lennének küzdők. Merthogy hangzatos új oroszországi projektek indulásáról harsogó kormányzati bejelentéseknek sem vagyunk bőviben mostanában. És ez nem csak a szankciók miatt van így. A keleti nyitást orosz viszonylatban a „ha nem megy, ne erőltessük” kifejezéssel lehet leginkább jellemezni. Megoldás lehet(ne) harmadik fél bevonásával vegyesvállalatok létrehozása. Ez nem ördögtől való ötlet. Vannak ennél kevésbé kifinomult, a szankciók jogi kereteit igencsak feszegető konstrukciók: az Európai Unióból származó élelmiszerek harmadik országban történő átcsomagolása és az orosz piacon ily módon történő elhelyezése, például. A hírek szerint a moszkvai vásárlók pontosan tudják, melyik belarusz márkájú sajt alapanyagát fejték holland tehénből…
A szerző közgazdász
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
