Az oláh megszállók mellett a zsidók is támadásba lendültek a Wass Albertre emlékezők ellen: eljárást követelnek egy nagyváradi rendezvény miatt

Az oláh megszállók mellett a zsidók is támadásba lendültek a Wass Albertre emlékezők ellen: eljárást követelnek egy nagyváradi rendezvény miatt

Nagyváradon Wass Albertre emlékeztek az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából. Az Elie Wiesel Intézet szerint Koltay Gábor filmjének levetítése nem volt más, mint "a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérlete" – írja a Baon.hu.

A "holokauszt kutatásával" foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet az Agerpres hírügynökség által közzétett közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a "háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben". A zsidó intézet arra hivatkozva követeli ezt, hogy a hét végén Nagyváradon filmvetítéssel emlékeztek Wass Albertre, az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából.

Hírdetés

Az Elie Wiesel Intézet arra emlékeztetett, hogy egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet betiltotta a "fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és megnyilvánulásokat, bűncselekménynek nyilvánította a tömeggyilkosságokért vagy háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát". Megállapította, hogy e tilalom ellenére léteznek még "Romániában" olyan utcák, jogi személyek és közterületen elhelyezett emlékművek, amelyek emberiesség ellen elkövetett vagy háborús bűnökért elítélt személyek nevét viselik, vagy nekik állítanak emléket.

"Még ha Romániában nem is tartanak megemlékezéseket, a szélsőjobboldal meghatározó alakjainak, amiként ez Bulgáriában történt az elmúlt hét végén, és nem is próbálják magas rangú állami tisztségviselők relativizálni a zsidók második világháborúbeli tragédiáját, amiként ez nemrég Lengyelországban történt, úgy ítéljük meg, hogy a nagyváradihoz hasonló eseményekhez való felületes viszonyulás súlyosabb kilengésekhez vezethet" – áll az intézet közleményében.

Nagyváradon szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében vetítették le szombaton az Adjátok vissza a hegyeimet! című dokumentumfilmet. Amint Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, a Wass Albert életét felelevenítő dokumentumfilmet, Koltay Gábor alkotását mintegy hetvenen tekintették meg a vetítésen.

Korábban írtuk: Újabb oláh hatósági megfélemlítés Székelyföldön: újságokat "figyelmeztettek", hogy bűncselekmény lehet a Wass Albert-megemlékezések népszerűsítése


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »