Az oktatás átfogó reformját követelte kongresszusán a PSZ

Az oktatás átfogó reformját követelte kongresszusán a PSZ

A testület július 1-jével Totyik Tamást választotta a PSZ elnökévé, akkor jár le Szabó Zsuzsa eddigi vezető mandátuma. A szervezet 11 pontban foglalta össze követeléseit.

Hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A záróközlemény szerint a kongresszuson megállapították, hogy „az egy éve megalakult a kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására”.

Kifejtették: a kormány nem döntött a tanulók terheinek csökkentéséről, egy a 21. század kihívásaira választ adó alaptanterv létrehozásáról, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáról az oktatásban, a világnézetileg semleges és hatékony oktatás feltételeinek megteremtéséről, az oktatásban dolgozók presztízsének emeléséről, az érdemi társadalmi párbeszéd megteremtéséről.

Mindezek tükrében a PSZ kongresszusa 11 pontban fogalmazta meg követeléseit.

Követelik, hogy

  1. a kormány vonja vissza a státusztörvény tervezetét,
  2. emeljék meg és fizessék ki januárig visszamenőleg a pedagógusok emelt bérét,
  3. részesítsék azonnali 30 százalékos béremelésben a nevelést és oktatást segítőket, valamint a technikai dolgozókat,
  4. adjanak garanciát a béremelések értékállóságára,
  5. Hírdetés

  6. vonják vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó döntéseket,
  7. kezdődjön meg azonnal a közoktatás reformjának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémia és az érdekképviseletek bevonásával,
  8. alakítsák át pedagógusképzést,
  9. szervezzék önálló minisztériumba a közoktatást, a felsőoktatást és a szakképzést,
  10. fordítsák a GDP 6 százalékát az oktatásra,
  11. állítsák vissza a pedagógusok társadalmi presztízsét,
  12. azonnal fejezzék be „a közoktatás további felszabdalását és a pedagógustársadalom megosztását”.

„Ha a kormány nem hoz mielőbb érdemi döntéseket az ország jövőjét meghatározó köznevelés és szakképzés helyzetének javításáról, nem vonja vissza a státusztörvény tervezetét, végső eszközként lehetővé tesszük minden köznevelésben dolgozónak: lemondásukat/felmondásukat helyezzék letétbe a Pedagógusok Szakszervezete fővárosi és megyei irodáiban” – áll a nyilatkozatban.

Nyitókép: Bet_Noire/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »