Irodalmi találkozóval kezdődött meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) EGY7 programsorozata a függő szülők gyermekeiért. A felolvasóesttel párhuzamosan kiállítás nyílt Jásdi Juli grafikus alkoholizmust körüljáró képsorozatából, amely október 11–18. között megtekinthető Budapesten, az MMSZ Bem rakparti központjában.
A Máltai Szeretetszolgálat október 11. és 18. között tartja EGY7 című programsorozatát a szenvedélybeteg szülők elfeledett gyermekeiért, legyenek bármilyen korúak, hogy többé ne feledkezzenk meg róluk. Az egyhetes programot megnyitó irodalmi esten kortárs írók, költők, mentálhigiénés szakemberek mentálisan sérülékeny családokat tematizáló alkotásait hallhatta a közönség október 11-én az MMSZ Bem rakparti központjában.
Az irodalmi est moderátora Sós Eszter irodalomterapeuta volt. Vendégei Elekes Dóra író, műfordító; Fábián Gábor színművész, író-rendező; Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus; Kolozsi László forgatókönyvíró, író; Szabó Borbála író-drámaíró és Terék Anna költő, tanácsadó szakpszichológus voltak.
A felolvasásokat rövid eszmecserék, tapasztalatmegosztások követték: a szerzők mindannyian bevallottan saját élményeik alapján írt műveket hoztak az alkalomra, így a beszélgetés a sebzett gyermekkorban szerzett fájdalmas élmények kimondhatóságáról, valamint az írás és a lelki felépülés kapcsolatáról szólt.
Fábián Gábor a Láthatatlan árvák című könyvben is megjelent, egy kisfilm és egy színdarab (Fábián Gábor–Khaled-Abdo Szaida: Visszhang) alapjául is szolgáló írásának részletét olvasta fel, amely egy szenvedélybeteg ember gyermekének felnőttként megírt levele apjához. A színpadi előadás fogadtatásával kapcsolatban Fábián Gábor elmondta: volt olyan, hónapokig nem beszélő fiatal, aki az ő szövege hatására szólalt meg először, a darab egyik hangsúlyos mondatát idézve: „Hogy vigasztalsz meg egy visszhangot?” A színművész általános tapasztalata, hogy a mindenkori közönség nagy részét mélyen érinti az előadás, hiszen zömük érintett függő szülő vagy diszfunkcionálisan működő gyermekkori családja révén, és felszabadító számukra a felismerés, hogy kimondható a fájdalmuk.
Szabó Borbála is azt osztotta meg, hogy a legnagyobb katarzist a(z olvasó vagy néző) közönségben szinte mindig a „nem vagyok egyedül” érzése jelenti. Az írónő a Nincsenapám, seanyám című, eredetileg drámaként, később átdolgozva regényként publikált művéből olvasott fel egy részletet. A szövegben szereplő manipulatív családi játszmák, illetve az anyai alkoholizmus és a bántalmazó nevelőapa az írónő meglátása szerint nagyon gyakoriak a darabjából készült előadást látogató fiatalok körében. Szabó Borbála is többször megélte, hogy kamaszok sírva fakadtak, majd egymás előtt addig nem tapasztalt mélységben megnyíltak egyes jelenetek hatására.
Terék Anna a Fekete hó című művének részletét olvasta fel. Ez a vers a Háttal a napnak című kötetből való, amelyben a szerző édesapja alkoholizmusát, a délszláv háború okozta sebzettséget, a bántalmazó kapcsolatban való létet és a belső üresség tapasztalatát írja meg. A költő szerint az írás a tudatosításban, önmagunk megértésében segíthet, de nem minden gyógyító írás művészet, nem minden szöveg való közönség elé. Csak azt szabad „az olvasó iránt felelősséget vállalva” megjelentetni, amit a szerző megfelelően „megdolgozott” lelki és alkotói értelemben is.
Ehhez csatlakozva Szabó Borbála megjegyezte: a szépíró „ráírja” a művét a saját életére, és ha a műnek erős önálló hatása, működése van, egy idő után akár nehézséget is okozhat a szerzőnek az önmaga előtti őszinteség – hogyan is történtek a dolgok az ő életében valójában?
Elekes Dóra Fészket rakni című novelláját hallhatta a közönség. A szöveg a transzgenerációs traumák mindennapokat átszövő hatását érzékelteti. A családi múlt feldolgozásával, feldolgozhatóságával kapcsolatban a szerző elmondta: sok esetben nem is biztos, hogy konkrét nyoma van azoknak az eseményeknek, helyszíneknek, dolgoknak, amelyek egy család, egy ember életében mégis nagy hatásúak.
Kolozsi László forgatókönyvíró egy még nem publikált írása részletét hozta az alkalomra: egy alkoholbeteg és folyton tartozásokat felhalmozó anya alakját rajzolta meg szövegében. Az elbeszélésből az a különbség is kirajzolódik, hogy a rendezetlen életű anya mennyire más képet mutat a külvilág, mint a fia felé; vagy a pillanat, amikor a fiú képes kimondani olyan mondatokat, hogy „nem akarom látni, hogy szégyelled magad; én szeretni akarlak”, vagy „Az ő adóssága nem az én adósságom”. Kolozsi László elmondta, hogy bár szerinte az írás nem traumafeldolgozás, az író mégis saját élményanyagból is dolgozik. Fölvetette azt a dilemmát is, hogy vajon a személyes traumákból minek kell megjelennie, vajon etikus-e „pénzzé tenni” a publikálással bizonyos életeseményeket.
Végül Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, a Láthatatlan árvák című könyv társszerzője és a Megsebzett gyermekkor című könyv szerzője egy szívszorító-humoros írását olvasta fel arról, milyen „előnyöket” szerez az a gyermek, aki függő vagy másként ártalmas családi légkörben nevelkedik: önmagát semmibe veszi, állandó szégyent érez, nem gondoskodik magáról, nem védi meg magát, teljesítménykényszeressé válhat stb. A „Szerintem AAP lenni jó, csak rossz a marketingje…” című szöveg fájdalmas, de pontos képet ad arról, mi mindennel küzdenek a sebzett gyermekkor terheit cipelő emberek.
Arra a felvetődő kérdésre, hogy milyen erőre tesznek szert mégis azok, akik hasonló megpróbáltatásokon mennek át gyermekként, Hoffman Kata azt mondta: „Létezik poszttraumás növekedés, de ezeket, amiket mi itt felolvastunk, amiket átéltünk, egyetlen gyereknek sem volna szabad átélnie.”
A humor szerepét a beszélgetőtársak más-más szempontól ragadták meg. Terék Anna szerint ha valaki a traumájával humorizál, azért is teszi, mert nem akar áldozat lenni; Kolozsi László pedig úgy vélte, az alkohollal kapcsolatos közkeletű viccelődésnek vannak ártalmas hatásai. Abban viszont mind egyetértettek, hogy a kimondás, a „nem vagyok egyedül” érzés megélése és a közösség fontos kulcs a felépüléshez.
*
Az irodalmi esttel párhuzamosan Jásdi Juli grafikus munkáiból nyílt kiállítás az épületben. Diplomamunkája, a Tintaló, egy közösségi alkotás, amely függők hozzátartozóinak szól, anonim történeteket rejt, és célja, hogy vizuális eszközökkel érzékenyítse a közönséget az alkoholizmussal kapcsolatban.
A kiállítás az EGY7 programsorozat ideje alatt, október 11-től 18-ig megtekinthető Budapesten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
