Az nem lehet, hogy a magyarok jobbak legyenek valamiben a szlovákoknál. Versenyt futna Szlovákia az akkumulátorgyárakért

Az nem lehet, hogy a magyarok jobbak legyenek valamiben a szlovákoknál. Versenyt futna Szlovákia az akkumulátorgyárakért

A múlt hét végén Igor Matovič szlovák pénzügyminiszter arra reagálva, hogy az elektromos akkumulátorok piacának vezető szereplője, a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) bejelentette, 7,34 milliárd eurós beruházással akkumulátorprojektet indít Magyarországon, azt nyilatkozta: a magyarok mennek, mint a rakéta, mi meg úgy nézünk ki mellettük, mint a szegény rokonok.

Az ilyen kijelentések azonban nem sokáig maradnak reakció nélkül szlovák földön. A magyarokkal egyébként is csak úgy lehet itt bárminemű összehasonlításokat végezni, ha abban azok húzzák a rövidebbet. Ebből általában presztízskérdést szoktak itt csinálni. Bárminemű uniós rangsorolásban ugyanis kevésbé fáj az utolsó helyek valamelyike, ha Magyarország mögöttünk kullog. 

Nem biztos, hogy a magyarok elhúznak mellettünk

A Hospodárske noviny egy hétfői cikkében ki is jelentette, nem teljesen úgy áll a dolog, ahogyan azt a szlovák pénzügyér lefestette. Ellenkezőleg.

Az akkumulátorpiacnak Európában már három év múlva el kellene érnie a 250 milliárd eurós értéket, ám Szlovákia – az autóipari nagyhatalom státusza ellenére – néhány uniós tagországgal együtt továbbra is a kezében tartja e tekintetben a Fekete Pétert. Paradoxon, hogy néhány szomszédunk azonban teljesen ellentétes helyzetben van. Lengyelország például már most is rendelkezik kapacitásokkal a dél-koreai LG Chem vagy a svéd Northvolt cég formájában, aminek köszönhetően a lengyel exportnak már három százalékát az akkumulátorok teszik ki.

Hasonló a helyzet Magyarországgal, ahol a dél-koreai SK Innovation cégnek, a Samsungnak és a japán GS Yuasának már sikerült meghonosodnia, a CATL pedig alig pár napja jelentette be az ottani piacra érkezését,

írja a hnonline.sk hozzáfűzve, minderre Igor Matovič a maga módján reagált: a közösségi oldalán gratulált a magyar gazdasági miniszternek, hogy nem sztrájkol, hanem dolgozik.

A gazdasági lap szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy valóra válik Matovič próféciája, és a magyarok rakétasebességgel elhúznak mellettük, és ennek akár az ellenkezője is igaz lehet.

Szlovákia ugyanis két nagy beruházásban is játékban van az akkumulátorgyártás terén.

Az egyik a svéd Volvo a Kassa melletti Valalika parkba érkezésével kapcsolatos, a másik beruházás pedig a HN információi szerint hamarosan Nagysurányban lehet. Ebben a régióban keresi ugyanis a helyet a legnagyobb munkáltatónk – a Volkswagen anyavállalata, amely több milliárd eurót szeretne itt beruházni és több ezer embert foglalkoztatni.

A csehek számolnak a beruházással, de lehet, hogy az hozzánk kerül

A német konszern összesen 20 milliárd eurós beruházást tervez hat akkumulátorgyártó úgynevezett gigagyárba, amelyekben akár 20 ezer embert is foglalkoztatna. Közülük három esetében már Németországban, Svédországban és legutóbb Spanyolországban is bejelentette a helyszínt. További kettő az európai kontinensen kívül, valószínűleg Amerikában és Ázsiában valósulna meg, az utolsó pedig minden valószínűség szerint a közép- és kelet-európai régióban.

Szlovákia jelenleg éppen erre a lehetőségre pályázik.

Hírdetés

A nyertes egy négymilliárd eurós beruházásban részesülhet egy új akkumulátorgyártó üzem formájában, amely négy és fél ezer alkalmazottat közvetlenül foglalkoztatna, plusz további ezreket a szolgáltatói láncban. A gyártásnak 2027-ben kellene elkezdődnie.

A beruházással ez idáig leginkább a cseh fél számolt, amely már arról is döntött, hogy kilencmilliárd koronát, ami nagyjából 370 millió eurónak felel meg, fektet a két ipari park építésébe. A Volkswagen mellett ugyanis állítólag a dél-koreai LG is érdeklődik az ottani piac iránt.

Ám úgy tűnik, erőfeszítései ellenére sem biztos, hogy Csehország lesz a befutó,

véli a hnonline.sk, amely szerint több független forrás is megerősítette, hogy a konszern a nagysurányi stratégiai park iránt is érdeklődik, amely, ha elkészül, több mint 476 hektáros területtel rendelkezik majd.

Több tényező is a mi javunkra szól, a cseheknél viszont van alapanyag

Arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e a Volkswagen az új akkumulátorgyár építését Szlovákiában, a konszern nem válaszolt. Pedig a helyről már a tavalyi év végén döntenie kellett volna. A wolfsburgi központban azonban úgy határoztak, hogy a döntést ez év közepéig meghosszabbítják. De ezt a határidőt sem tartották be, a döntéshozatal jelenlegi szakaszáról pedig nem nyilatkoznak.

Tény, hogy Csehország számos előnnyel rendelkezik, mint például a Wolfsburg portfóliójában lévő erős Škoda-gyártás, a lítium- és mangántartalékok az Érchegységben, valamint a jó infrastruktúra és a német üzemek közelsége.

A HN információi szerint azonban Nagysuránynak is tisztességes esélyei vannak.

Ezek egyike a vasúti infrastruktúra, illetve az, hogy a park közelében épül az R7-es gyorsforgalmi út.

Az egyik alapvető és legfontosabb tényező a mérleg serpenyőjében minden bizonnyal az energia lesz. Becslések szerint ugyanis a gyár kétszer annyi áramot fogyaszt majd, mint Szlovákia jelenleg legnagyobb fogyasztója, a garamszentkereszti Slovalco alumíniumkohó. Nyilvánvalóan a mohi atomerőmű közelsége is megfelel majd az üzemnek.

Egy másik fontos tényező, ami szintén a javunkra szólhat, az energiamix. Ez különösen Lengyelország számára jelent hátrányt, amely áramának 70 százalékát szénből állítja elő. A Dieselgate-ügy által besározott Volkswagen azonban az elmúlt években igyekezett a nullához lehető legközelebbre szorítani a károsanyag-kibocsátást, amihez az alacsony szénlábnyommal előállított energia is hozzájárult

A helyszín is rendkívül fontos lesz a Wolfsburg számára.

Több szakértő is egyetért abban, hogy egy gigagyárnak akkor van értelme, ha 400, legfeljebb 500 kilométeren belül van az vásárló gyártótól.

A fővárosi Volkswagen mellett a nagysurányi üzem így a magyarországi Audit vagy a cseh Škoda-gyárakat is kiszolgálhatná.

Végül minden bizonnyal a tényezők kombinációja dönt majd a hatalmas beruházás helyét illetően. A végső döntésben kiemelten fontos szerepet töltenek majd be az adott jogszabályai, a munkaerő elérhetősége és az állami támogatás is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »