Az n betűs szó használata miatt kirúgta a Netflix a kommunikációs zsidóját

Az n betűs szó használata miatt kirúgta a Netflix a kommunikációs zsidóját

Elbocsátották állásából a Netflix internetes videotéka kommunikációs vezetőjét, mert többször is használta a tabunak számító „nigger” kifejezést – jelentette pénteken a Holywood Reporter című amerikai filmes szaklap, amely természetesen a korábbi kenyéradóval együtt csak annyit mert írni, hogy az "n betűs szóról" van szó, így ők talán megtarthatják állásaikat.

Az újság értesülése szerint Reed Hastings elnök-vezérigazgató a vállalat összes alkalmazottját értesítette e-mailben arról, hogy a cég megválik Jonathan Friedlandtől. A kommunikációs vezető a lap forrásai szerint egy értekezleten használta a fehér ember szájából feketék számára súlyosan sértő kifejezést, és a kollégái jelentették a Netflix vezetésének az esetet.

Reed Hastings leveléből az derül ki, hogy Friedland először a kollégákkal tartott értekezleten éppen azokról a szavakról beszélt, amelyek sértőek a filmvásznon. Kollégái már akkor szóltak neki, hogy bántó kifejezést használt, amiért bocsánatot is kért. Terhére róják azt is, hogy később, amikor felszólalt a vállalat fekete alkalmazottainak tartott rendezvényen, nem hozta fel ezt az esetet, amit többen úgy értelmeztek, hogy nem vállalja a felelősséget a történtekért. Pár nappal később a HR-osztály két fekete alkalmazottja próbált neki segíteni, hogy megbirkózzon az első esettel, amikor Friedland újra négerezett.

Friedland közleményben erősítette meg a Hollywood Reporter értesülését. Azt írja: a vezetőknek makulátlan példát kell mutatniuk, és ez neki sajnos nem sikerült, amikor a sértő kifejezésekről beszélt az értekezleten.

Hírdetés

Jonathan Friedland 2011-ben csatlakozott a Netflixhez. Előtte a Disneynél volt kommunikációs vezető. Még korábban pedig a The Wall Street Journal és az Far Eastern Economic Review külföldi tudósítójaként dolgozott.

Friedland Twitteren kommentálta a történteket. Először arról írt, mennyire sajnálja, hogy kellemetlen helyzetbe hozta szeretett cégét, és mennyire büszke rá, hogy egy "brilliáns, sokszínű globális" csapatot építhetett. Később újabb üzenetet tett közzé a mikroblogján:

Köszönöm. Magasba emelkedni, gyorsan elbukni. Mindezt néhány szó miatt…

Az újabb bejegyzést később törölte, elvégre még niggerezésrelativizálás lett volna, azt pedig súlyosan szankcionálják, igaz, nem büntetőjogi értelemben.

(MTI – Hollywood Reporter nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »