Az MTVA Ferenc pápa minden gesztusát megörökítette

Az MTVA Ferenc pápa minden gesztusát megörökítette

Ferenc pápa látogatása során a közmédia legnagyobb eredménye az volt, hogy a Szentatya minden gesztusát megörökítették – értékelt Andrónyi Kolos, az MTVA Vallási Főszerkesztőségének vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A főszerkesztő hozzátette: ehhez körülbelül száz kamerára volt szükség tizenegy helyszínen, hat közvetítőkocsira és körülbelül tizenkétezer méter kábelre.

Emellett a Bizony, Isten! című műsor YouTube-csatornáján a 70 országnak műholdra adott, úgynevezett tiszta jelet is streamelték. Vannak ugyanis nézők, akik kommentár, stúdióbeszélgetések, felvezető programok nélkül szeretnének bekapcsolódni az eseményekbe – mondta Andrónyi Kolos, hozzátéve, ezek a tartalmak továbbra is elérhetők.

Arra a kérdésre, hogyan tudja a főszerkesztőség a Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által is többször említett híd szerepét betölteni, Andrónyi Kolos azt mondta: akkor, ha egy-egy műsor eljut a közösségekhez, és a közösségek használni kezdik az előállított tartalmakat.

Hírdetés

Felidézte: ilyen élménye volt, amikor az Agapé című műsort plébániai közösségek, hittancsoportok együtt nézték, majd megbeszélték.

A műsor sikeres volt, számos pozitív visszajelzés érkezett a főszerkesztőséghez, így bizalmat kaptak a második évadra is. A tematika változni fog, ezúttal az emberi élet jelentős fordulópontjait veszik sorra Mező Misi vezetésével.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tartózkodott Magyarországon apostoli látogatáson.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »