Az MRME és Virtuózok tehetségei közös koncertet adnak a Zeneakadémián

Az MRME és Virtuózok tehetségei közös koncertet adnak a Zeneakadémián

Az MTVA felajánlásából a Virtuózok V4+Szlovénia második helyezettjei fellépési lehetőséget nyertek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Gyermekkórusával. A március 7-i koncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti a Zeneakadémia nagyterméből.

A klasszikus zene reménységei önállóan és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében Kovács János és Dinyés Soma vezénylésével lépnek színpadra. A koncert programjában Bartók, Mozart és Strauss művei is szerepelnek. A nagyszabású eseményre már minden jegy elkelt, de a Bartók Rádió a műsort élőben közvetíti március 7-én, kedden 19:30-tól.

A közmédia a kezdetektől, 2014-től támogatja hazánk egyetlen klasszikus zenei tehetségkutató műsorát, és immár hagyományosan biztosít helyet az MRME koncertévadában a döntősöknek. A Virtuózok harmadik alkalommal valósult meg nemzetközi színtéren, a heteken át tartó versenynek a Duna adott otthont. A koncerten a tavalyi műsorfolyamban résztvevő öt ország – Somogyi Levente (Magyarország), Ondřej Toman (Csehország), Mário Gecašek (Szlovákia), Paweł Libront (Lengyelország), valamint Evelin Greblo (Szlovénia) – fiatal művészei térnek vissza.

Hírdetés

Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor egyedülálló tartalommal jelent meg a hazai televíziós piacon. A klasszikus zenét és Magyarországot is népszerűsíti a résztvevő országokban – 70 millió emberhez juthatnak el általa hazánk és a régió páratlan zenei hagyományai, különleges nevezetességei, kiemelkedő zenei helyszínei. A résztvevő országok zenei sokszínűségét, és a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúrát is bemutatja.

A koncertet a Bartók Rádió március 7-én élőben közvetíti 19:30-tól!

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »