Az MLSZ leradírozná a nagy-magyarországos lepedőket – a Mi Hazánk tiltakozik

Az MLSZ leradírozná a nagy-magyarországos lepedőket – a Mi Hazánk tiltakozik

A hazai labdarúgó-szövetségnél attól tartanak, hogy az UEFA vagy a FIFA politikainak találja a szimbólumot.

A Magyar Labdarúgó-szövetség azt tervezi, hogy kitiltja a magyar válogatott mérkőzéseiről a nagy-magyarországos ábrázolásokat, zászlókat, molinókat, drapériákat, a döntés azonban a bajnoki mérkőzésekre nem vonatkozik, azok esetében a klubok kezében van a döntés – írja az Index.

Azt egyelőre nem tudni, a szurkolói kiegészítőkre vonatkozik-e a tiltás.

Döntéséről az MLSZ már hivatalos tájékoztatást is adott.

Mint a cikk felidézi, tavaly tavasszal lépett fel először a szimbólum ellen az MLSZ – Észak-Írországban -, júniustól pedig további lépések jöttek, a magyar-német NL-meccsen már nem szerepelhetett nagy-magyarországos molinó, és ehhez kapcsolódóan két szurkolót két évre ki is tiltottak.

Az MLSZ miértet is elárulta: „nemzetközi színtéren, kiemelten a válogatottmérkőzéseken, az UEFA és a FIFA ellenőre értelmezheti úgy, hogy ezek a jelképek politikai üzenetet hordoznak, provokatív szándékkal”. Márpedig politikai üzenetek megjelenítése az UEFA és a FIFA szerint tilos.

Hírdetés

A hírre reagálva a parlamenti Mi Hazánk párt nyílt levelet írt Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének, megdöbbenésének adva hangot.

A párt panaszai:

  • „még csak nem is érkezett jelzés semmilyen nemzetközi szervezettől”
  • „öncenzúra”
  • „ez a szimbólum a nemzeti összetartozás kifejezése, a válogatottunk meccseinek mondhatni állandó kelléke”
  • „egyetlen államban sem minősül tiltott jelképnek, az elszakított magyaroknak és a magyarországiak jelentős részének viszont kiemelkedő jelentőséggel bír”
  • „egy legális magyar jelkép, amelynek betiltása elfogadhatatlan túlkapás”
  • „az UEFA és a FIFA szemmel láthatóan megtűri a politikai üzeneteket, legyen szó szivárványos zászlóról vagy térdelésről”.

A Mi Hazánk azt kéri az MLSZ-től, vonja vissza a döntést.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »