Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetettek Szekszárdon

Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetettek Szekszárdon

Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetett Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye képviselőivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Szekszárdon.

 

  

2020-ig megépülhet az M9-es Szombathely és Bonyhád között - alon.hu

Hírdetés

alon.hu

Mosóczi László az egyeztetés után újságíróknak elmondta: a kormány megkezdte a gyorsforgalmi úthálózat kiegészítését gyűrű irányú elemekkel, ennek egyik része az M9-es út, a „külső gyűrű”.
   
„Közösen gondolkodtunk képviselőkkel, megyei közgyűlési elnökökkel, polgármesterekkel azon, hogy a Magyarország hosszú távú társadalmi érdekeit meghatározó gyorsforgalmi úthálózat elemei milyen nyomvonalon haladjanak” – mondta az egyeztetésről az államtitkár.
   
Közölte: az M9-es Kőszegtől Szombathelyet, Körmendet, Zalaegerszeget érintve Kaposvárnál érné el a somogyi térséget. Kaposvártól Szigetvár, Pécs, Mohács érintésével jutna el Bács-kiskun megyéig, vagy a meglévő Szent László hidat felhasználva Dombóvár, Szekszárd irányba folytatódhat. A gyorsforgalmi út alföldi szakasza Szegedtől Békéscsabán, Debrecenen át Nyíregyházáig haladna.
   
A kormány azután tud dönteni, hogy az érintettekkel konzultálva mindkét nyomvonalat megvizsgálják a szakértők – jegyezte meg.
   
Az államtitkár az egyeztetésen ismertette: a Pécs-Szigetvár szakasz tervezés alatt van, és megkezdték az előkészítését a Szigetvár-Barcs szakasznak, míg a Kaposvárt Szigetvárral összekötő rész jelenleg csak koncepció. Az M60-as Pécs és Mohács között megépült, és elkezdték a szekszárdi Szent László hídhoz kapcsolódó 51-es úttól az 54-es és 53-as útig tartó szakasz előkészítését.
   
Beszámolt arról, hogy az út Szeged és Debrecen közötti szakaszának elkészült a részletes megvalósíthatósági tanulmánya, amely Békéscsabáig egy, Békéscsaba és Debrecen között két nyomvonalat javasol. Az egyik vonal a mai 47-es úttal párhuzamos, a másik attól keletre, a román határhoz közel futna.
   
Közölte azt is, hogy az M0-s hiányzó szakaszai előkészítés alatt állnak, a 10-es és 11-es út közötti rész tervezési stádiumban van. Az M1-es autópályát Esztergommal összekötő M100-as kivitelezése idén kezdődik.

Mosóczi László: A kormány 95 milliárd forintot fordít útfelújításokra  2020-ban

Mosóczi László – magyarhirlap.hu   

Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány útprogramjának célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. 2016-ban ez az elvárás a települések fele, a lakosok háromnegyede számára teljesült, 2025-re a települések háromnegyede, 10-ből 9 ember számára teljesülni fog.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »