Közhelyszámba menő, agyonrágott tanulság, hogy az orosz földgázfüggőséget csökkenteni kell. Nem a háború miatt! Nem csak a háború miatt! Putyin offenzívája legfeljebb a zseblámpát fogta rá egy olyan évtizedes problémára, amelyet most nagyeszű európai politikusok néhány hónap alatt akarnak megoldani.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is foglalkoztunk az európai földgázhelyzettel, így most legfeljebb csak az alapokat vennénk át újra, mielőtt rátérnénk aktuális írásunk valódi tárgyára, az energetikai messiásként várt cseppfolyósított földgáz (LNG) körüli problémákra.
A tények makacs dolgok
Mivel az elmúlt években olcsó, jó minőségű földgáz érkezett, ráadásul stabilan, az EU földgázimportjának 40-45%-át, 160-180 milliárd köbmétert Oroszországból hozták be. Szakmabeliek ugyan kongatják már egy ideje a vészharangot, de az európai vezetők nagy részét sokáig nem érdekelte ez az elképesztő függőség még annak ellenére sem, hogy az elmúlt harminc évben az Unió földgázszükséglete is jelentősen megnőtt.
Mit ad Isten, a nyugati gőg által orosz bábállamként minősített Magyarország volt azon kevesek egyike, amelyik igyekezett valamelyest mérsékelni ezt a kitettséget. Csak néhány 2010-2020 közötti adat az Eurostattól: A szilárd tüzelőanyagok orosz importja 16,4%-kal nőtt az EU-ban, Magyarországon 6%-kal csökkent. Az orosz gázimport 2010 és 2020 között 29,5%-kal nőtt, míg Magyarországon 27,7%-kal, de úgy, hogy a belső fölgázfelhasználás 12,2%-kal lett kisebb, a gáz jelentős része tehát exportra ment. Egyedül az orosz kőolajfüggőséget sikerült mérsékelnie az EU-nak (25,3%-kal), de Magyarország ebben is messze veri az Uniós átlagot (37,8%). Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az Európai Unió (illetve Nagy-Britannia) területén végzett földgázkitermelés ugyanebben az időszakban több mint 50%-kal csökkent, rögtön érthetővé válik, miért mondjuk azt, hogy az európai vezetők is vastagon felelősek a kontinens gázfüggőségének elmélyüléséért.
Az LNG, az vajon mi?
Bár az első cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tankerhajók csak 2016-ban kötöttek ki az öreg kontinensen, az LNG használata a hatvanas évektől elterjedt az Egyesült Államokban. A rendelkezésre álló technológia már a századelőn megvolt, de a földgáz cseppfolyósítását akkor csak hélium kinyerésére használták, minden más alkotóelemét visszagázosították. Később jöttek rá, hogy a megfelelő tisztítás után alacsony hőmérsékleten cseppfolyósított földgáz könnyebben szállítható, ugyanis egységnyi térfogaton 600-szor annyi fér el belőle, mint légnemű halmazállapotban.
Ma az Államokban gyakorlatilag teljes kapacitáson üzemelnek a cseppfolyósító állomások. A jelenlegi infrastruktúra mellett az USA, ha akarna sem tudna több gázt cseppfolyósítani, legfeljebb akkor tudna több LNG-t küldeni Európába, ha más exportpiacain fogná vissza a kereskedelmét.
Alternatív utakon
Hogy hosszú távon az orosz energiafüggőséget csökkenteni lehet és kell is, nem kérdés. A megoldásokkal és mértékekkel vannak bajok. Csakhogy az LNG „előállítása”, kereskedelme és szállítása is jócskán eltér a klasszikus földgázétól. Biztosan új kihívások elé állítja az európai piacokat, de még mindig jobb megoldás, mint Peter Hauk Baden-Württenberg tartományi miniszterének javaslata a vastag pulcsiról meg a 15 fokos szobáról. Fontos kiemelni, önmagában a cseppfolyósított földgáz, érkezzen bárhonnan, nem tudja kipótolni az orosz földgázt, annak hirtelen kiváltásához rengeteg egyéb intézkedésre lesz szükség.
Muszáj megint a tényekkel kezdenünk! Európa első számú LNG-exportőre az Egyesült Államok, amely tavaly rekordmennyiségű, 22 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt küldött, fedezve ezzel az EU-s importszükséglet öt, azaz öt százalékát! Előrejelzések szerint néhány éven belül ennek duplája lehet a realitás, de ez még mindig csak a jelenlegi importigény tíz százaléka lesz. Ahogy arra Toldi Ottó, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének kutatásvezetője felhívta figyelmünket, az USA után Katar rendelkezik még számottevő LNG-potenciállal, csakhogy az arab államban jelenleg hiányzik a megfelelő infrastruktúra, míg az ausztrálázsiai nagy kitermelők, Ausztrália, Malajzia és Indonézia szinte csak Ázsiába exportálnak.
Az LNG nem csak a kapacitáshiány miatt nem jelent rövidtávon valódi alternatívát. Hollandiát, Spanyol- és Olaszországot, valamint a skandináv államokat leszámítva egész egyszerűen nincs megfelelő infrastruktúra az LNG-hez. Németországnak például jelenleg egyetlen terminálja sincs, ahol fogadhatná a tankerekben érkező cseppfolyós gázt. A másik probléma, hogy kereskedése piaci áron folyik, ritkák a hosszú távú szerződések, az LNG ára villámgyorsan követi a piaci mozgást. Nem ritkaság, hogy egy úton lévő tankerhajó változtat a célállomásán, pusztán azért, mert egy új vevő ráígér a korábbi ajánlatra. Kár is részletezni, milyen ellátásbiztonsági kockázata van annak, ha nincs stabil, kiszámítható import, ha a beígért szállítmányok nem, vagy nem akkor érkeznek meg, ahogy azt az importőr elvárná.
Rengeteg, egymással szorosan összefüggő problémát kell megoldani ahhoz, hogy az LNG érdemi alternatívát jelentsen Európa számára úgy, hogy közben alternatív energiaforrásokat és a fogyasztást érdemben csökkentő intézkedéseket is kénytelenek leszünk bevezetni.
Látva az elmúlt évek tendenciáit, meggyőződésünk, jogos a félelem, hogy az orosz kitettség elhamarkodott csökkentése minden eddiginél nagyobb energiaválságba sodorja Európát. Orosz földgázzal vagy anélkül…
Megjelent a Magyar7 2022/14. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
