2025. 08. 29.
A háborús bűncselekményeket elkövető izraeli hadsereg “veszélyes harci övezetnek” nyilvánította pénteken a palesztinok lakta Gázavárost, egyben bombázásokkal indította katonai támadását a megszálló rezsim.
A bejelentésre két nappal azután került sor, hogy a hadsereg arab nyelvű szóvivője az X közösségi felületen “elkerülhetetlennek” nevezte a város kiürítését annak érdekében, hogy teljes egészében átvegye a város irányítását az általa terrorszervezetként kezelt Hamásztól.
A friss közlemény szerint már “nem érvényes Gázaváros területére a katonai tevékenységre vonatkozó taktikai szünet, így a terület veszélyes harci övezetnek minősül”.
A megszálló cionista hadsereg korábbi közlése szerint a Gázai övezetre vonatkozó napi szintű, “helyi taktikai szünet” alkalmazását azért vezették be július végén, hogy “lehetővé tegyék az ENSZ-konvojok, valamint a humanitárius segélyszervezetek képviselőinek biztonságos bejutását” az ellátási gondokkal küzdő, harcok sújtotta palesztin területekre.
Izrael visszaszerezte két túsz holttestét a Gázai övezetből
Az izraeli hadsereg pénteken bejelentette, hogy visszaszerezte két, a Gázai övezetbe hurcolt túsz holttestét. Az egyik áldozattal 2023. október 7-én végeztek a Hamász palesztin terrorszervezet fegyveresei, a másik holttest azonosítása még tart.
Az egyik áldozat, az 55 éves Ilan Weiss a déli Beér kibuc lakója volt, a Hamász fegyveresei 2023. október 7-én – a szélsőséges szervezet Izrael elleni nagyszabású terrortámadásakor – hurcolták el otthonából, és még a támadás napján végeztek vele. Feleségét, Shirit és lányát, Nogát szintén elhurcolták, de ők egy 2023. novemberi túszcsere keretében kiszabadultak.
A másik áldozat személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel azonosítása még folyamatban van.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala közleményben erősítette meg a hadsereg bejelentését, és hangsúlyozta: Izrael továbbra is mindent megtesz a túszok hazahozataláért, akár élve, akár holtan.
Az izraeli hatóságok szerint az azonosítatlan áldozat és Weiss holttestének visszaszerzésével még 49 túsz maradt Gázában, de közülük mindössze 20-ról feltételezik, hogy életben vannak.
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is a túszok szabadon bocsátását követeli
Magyarország továbbra is a túszok szabadon bocsátását követeli a Hamász palesztin szervezettől – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon, miután az izraeli hadsereg rábukkant egy magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestére a Gázai övezetben.
A tárcavezető arról számolt be, hogy Magyarország továbbra is azt követeli a Hamásztól, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássa szabadon a még életben lévő túszokat, köztük a magyar állampolgárságú túszt is.
“Ilan Weiss családjával együttérzünk és őszinte részvétünket fejezzük ki” – közölte.
MTI
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »


