Az izraeli hadsereg szerint Irán rakétákat lőtt ki az tűzszünet ellenére

Az izraeli hadsereg szerint Irán rakétákat lőtt ki az tűzszünet ellenére

Az izraeli hadsereg közlése szerint mintegy két és fél órával a Teheránnal kötött tűzszünet kezdete után kedden rakétákat lőttek ki Iránból. Az ország északi részén légiriadót rendeltek el. A hírt az AP és az AFP ügynökségek alapján közölte a TASR.

A The Times of Israel (TOI) hírportál információi szerint legalább egy ballisztikus rakéta irányult Izrael felé. Egyelőre nem érkeztek jelentések sem károkról, sem sérülésekről.

Az izraeli hadsereg korábban figyelmeztetett, hogy a bejelentett tűzszünet ellenére továbbra is fennáll a veszélyhelyzet.

„A vezérkari főnök utasította az egész hadsereget, hogy tartsa fenn a magas szintű készenlétet, és legyen felkészülve határozott válaszra bármilyen tűzszüneti megsértés esetén”

közölte a hadsereg.

Hírdetés

A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy Irán legfelsőbb biztonsági szerve hamarosan nyilatkozatot tesz közzé az „Izraellel való háború lezárásáról”.

Irán támadása a tűzszünet megszegését jelentené, amelyet korábban Donald Trump amerikai elnök jelentett be. A Fehér Ház vezetője elmondta: a felek „teljes tűzszünetben” állapodtak meg. A részletek szerint a tűzszünetet először Irán kezdi el betartani, majd 12 óra múlva Izrael is csatlakozik. A tervek szerint 24 óra elteltével a konfliktus teljesen véget érne.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter úgy nyilatkozott: Teherán „nem szándékozik folytatni a válaszlépéseket”, amennyiben Tel-Aviv leállítja a támadásokat.

A megállapodást ezt követően Izrael miniszterelnökének hivatala is megerősítette. Benjamin Netanjahu kormányfő azonban hangsúlyozta, hogy Izrael „határozottan fog reagálni a tűzszünet bármilyen megszegésére”.

teraz.sk

Nyitókép: mti


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »