Egy frissen publikált tanulmány végre teljes egészében olvashatóvá tette az İvriz sztélé késő vaskori feliratát. Az új értelmezés nemcsak a Salusa-forrás ősi nevét azonosítja, hanem Warpalawa, Tuwana királya és Tarhunza viharisten kapcsolatát is új fénybe állítja: kiderül, hogy a szent vízforrás, a királyi ideológia és a jogi fenyegetések ugyanannak a szent tájnak a rétegei.
Az İvriz sztélé és a Salusa-forrás új hangja
A híres İvriz szikladombormű közelében, közel négy évtizede felfedezett, késő vaskori feliratot végre teljes egészében sikerült lefordítani és kiadni. A szöveg nemcsak az İvriz-forrás ókori nevét tárja fel, hanem váratlan részleteket is a Kr. e. 8. századi megrendelőről, Warpalawáról, Tuwana királyáról.
Az İVRİZ 2 néven emlegetett mészkő sztélét 1986-ban véletlenül találták meg építési munkálatok során Közép-Anatóliában, Konya tartományban, Ereğli közelében, a mai Aydınkent településen. Bár a tudósok azóta ismerték, a luwiai hieroglif írású szöveget eddig soha nem szerkesztették és fordították le teljes egészében – mostanáig. Az új kiadás a forrás ősi nevét Salusa (ékírásos forrásokban Sallusa) alakban azonosítja, és ezzel egy sokáig homályos földrajzi utalást tesz végre pontosan beazonosíthatóvá.
Egy olyan szimbolikus töltésű hely esetében, mint İvriz – ahol Tarhunza, a viharisten monumentális domborműve egy bővizű forrás fölé magasodik –, ez nem mindennapi filológiai áttörés. A felfedezés hatékonyan köti össze az élő természeti emléket bronz- és vaskori identitásával, és hangot ad a tájnak, amely közel háromezer éven át néma maradt.
Warpalawa király és az İvriz sztélé üzenete
Az İvriz sztélé luwiai felirata a szerzőt Warpalawaként, az újhettita világ egyik jelentős uralkodójaként azonosítja. Az asszír forrásokban Tuhana Urballa néven szerepel, és III. Tiglat-pileszar és II. Szargon vazallusa – vagy időnként vonakodó adófizetője – volt. Warpalawa már ismert az İVRİZ 1 domborműről, ahol áhítatos kéztartással áll Tarhunza előtt.
Az új sztélé azonban új, élénk részletekkel gazdagítja uralkodásának képét. Warpalawa nem csupán jámbor királyként jelenik meg, hanem a bőség megteremtőjeként is: a felirat szerint ökör-, juh- és kecskecsordák gyarapodásával büszkélkedik, amelyek mezőgazdasági jólétet biztosítanak a földjének. Megnevezi apját, Muwaharanit, sőt még az anyját is, akinek a neve „-walati” végződésű – ez rendkívül ritka személyes adat a luwiai királyi feliratok között. Ez a genealógiai többlet segít tisztábban látni a tuwanai–nahitai dinasztia folytonosságát a Kr. e. 8. század folyamán.
Még ennél is beszédesebb, hogy az új szöveg Warpalawát egy konkrét rituális és politikai cselekedet közben mutatja: egy, „a Salusa folyó Tarhunzájának” szentelt sztélét állít fel. A sztélé így nem egyszerű díszítő vagy emlékező objektum, hanem a szent tájhoz kötött vallási kinyilatkoztatás, amelyben a király nyilvánosan rögzíti saját szerepét az isteni rend fenntartásában.
Az İvriz sztélé luwiai és föníciai szövege
Az İvriz sztélé egyik legérdekesebb vonása, hogy nem egy, hanem két nyelvű felirat van rajta. A luwiai hieroglifák foglalják el az elülső, a hátsó és a jobb oldalt, míg a bal és az alsó részeken egy erősen sérült föníciai szöveg maradványai láthatók. Ez a kétnyelvűség İvriz térségét olyan kulturális kereszteződésként mutatja, ahol a luwiai, az arámi–föníciai és az asszír világ találkozott.
Úgy tűnik, hogy a föníciai részek a luwiai szöveget tükrözik vagy foglalják össze röviden, feltehetően a nyelvileg sokszínű közönség – kereskedők, utazók, a regionális elit – számára. A luwiai felirat a sztélé elülső oldalán Tarhunza alakja előtt, a hátoldal felső felén és a jobb keskeny oldal felső részén fut, míg a föníciai szöveg a bal oldal, a hátoldal alsó fele és a jobb oldal alsó zónája köré rendeződik.
A sztélét 1986-ban Ali Dinçol, Belkıs Dinçol, Massimo Poetto és Wolfgang Röllig vizsgálta és dokumentálta először. A régóta várt, teljes szövegkiadást végül Hasan Peker professzor készítette el, aki lehetővé tette, hogy a többnyelvű emlék minden rétege rekonstruálható és értelmezhető legyen.
Salusa, „a folyó Tarhunzája” – az İvriz sztélé kulcsmondata
A szöveg egyik legfontosabb részlete a luwiai (FLUMEN)Salusasin Tarhunzas fordulat: „Ez a Tarhunza a Salusa folyóból…” Ezzel válik világossá, hogy a sztélé Tarhunzát nem pusztán általános viharistenként, hanem a konkrét Salusa-forráshoz kötődő istenként mutatja be.
A Hettita Birodalom korából fennmaradt ékírásos táblák egy Šalluša nevű régiót említenek, de eddig nem volt bizonyítható, hogy ez a név az İvriz környékével azonos. Az İvriz sztélé most eldönti a kérdést: az İvriz-forrást 2700 évvel ezelőtt Salusa néven ismerték.
Ez azonban jóval több, mint egy egyszerű földrajzi részlet. Az anatóliai vallásokban a víznevek a területi identitás szent jelzői voltak. A viharisten jelenlétét İvrizben a fő szikladombormű alapján régóta ismerték, de most kifejezett, szöveges bizonyítás kap: a forrás neve és az isten neve összefonódik.
Átkok és törvények: az İvriz sztélé mint kőbe vésett jogrend
Az İvriz sztélé feliratának záró részét átkok és jogi figyelmeztetések feltűnő sorozata alkotja. Ezek együtt egy tömör, kőbe vésett törvénykönyvre emlékeztetnek. A szöveg egyértelművé teszi, hogy egyszerre kell védeni a politikai hűséget és az emlékmű szentségét – és mindkettő őrzője az isteni hatalom.
Bárki, aki elhanyagolja a király parancsait, visszatartja az előírt földosztásokat, vagy nem teljesíti a forráshoz és kultuszához kötődő kötelezettségeket, kifejezett fenyegetésnek van kitéve. Még súlyosabb ítélet vár azokra, akik magát a sztélét merészelnék bántani: a király nevének eltörlése, a felirat megrongálása vagy a szent felavatás megzavarása nem pusztán rombolásnak, hanem Tarhunza elleni közvetlen bűncselekménynek számít.
A felirat szerint a viharisten „rettenetesen eltapossa” az ilyen elkövetőket. A fenyegetés egyértelmű: az isteni megtorlás követ minden olyan támadást, amely az emlékmű fizikai vagy szimbolikus integritását sérti. Így válik a sztélé egyszerre vallási kinyilatkoztatássá, politikai biztosítékká és területi határjelzővé, amely a király és az istenség tekintélyét is a tájba rögzíti.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
