Az iszlám jog a német alkotmánnyal szemben

Az iszlám jog a német alkotmánnyal szemben

Andreas Loepki, a lipcsei rendőrség szóvivője 2017. július 10-én nagy föltűnést keltő merész kijelentést tett annak során, hogy egy 30 éves szír származású nő följelentette a férjét, mert az állítólag bántalmazta őt.

A feleségnek – akit elmondása szerint férje ököllel és különböző tárgyakkal rendszeresen vert – egy idősebb német asszony a saját lakásában nyújtott menedéket. És az ilyen esetek mindennaposak. Loepki az üggyel kapcsolatban kritizálta az iszlám elmaradott nőképét, és idézte a Korán 4:34 versét, melynek címe, A nők (An-Nisá):

A férfiak fölötte állnak a nőknek, mivel Allah előnyben részesített közülük egyeseket másokkal szemben, s amiatt, amit javaikból [a nőkre] költenek. A jóravaló asszonyok engedelmesek és vigyáznak arra, ami [a kívülállók számára] rejtve van, mivel Allah vigyáz [arra]. Akiknek nyakaskodó természetét félitek, azokat intsétek meg, kerüljétek őket [a házastársi] ágyakban és lássátok el a bajukat! Ha [már] engedelmeskednek nektek, ne keressétek ellenük [a kényszerítés] más útját! Allah magasztos és nagy. (Simon Róbert fordítása)

Vagyis ha egy férfi attól tart, hogy feleségében lázadás van, először intse meg. Ha ez nem használ, joga van arra, hogy szexuálisan se közelítsen hozzá. És ha ez sem válik be, megverheti.

A férfit nem kell kérdőre vonni, mert megütötte a feleségét, hiszen ez megkérdőjelezhetetlen joga – jegyzi meg a mamelukok idején élt Omár Ibn Kathír (1300-1373) híres szír szunnita jogtudós. A verés visszatart az elhajlástól, és jólesik a nőknek. Némely nő nem ismeri föl az általa szeretett férfi erejét, csak amikor az fizikailag leigázza. (Ezt már az egyiptomi iszlámista teoretikus Szajjid Kutib teszi hozzá). Kortárs teológusok és szövegmagyarázók megpróbálják tompítani a vers élét.

A lázadást (nusuz) engedetlenségre és házasságtörésre korlátozzák. A verés „csupán” végső eszköz, amely visszatartja a nyakas menyecskét a szégyenletes tett elkövetésétől. Ám klasszikus társaik realisták és őszintébbek. A 767-820 között élt szintén egyiptomi Mohamed Ibn al-Shafi imám – a szunnita iszlám négy mértékadó vallásjogi irányzata közül a sáfita megalapítója – szerint a férj joga verni feleségét, bár jobb, ha nem teszi.

Hírdetés

Andreas Loepki megismétli a muszlim tudósok véleményét, miszerint a „férfi magasabb rendű a nőnél”. Majd így folytatja: A nők című szúra idézett állítása összeegyeztethetetlen a német alkotmány – amelynek döntő szerepe van az integrációban – egyenjogúságot és vallásszabadságot hirdető 3. és 4. paragrafusával.

A német rendőrség régóta rendszeresen foglalkozik a családon belüli és újabban a befogadó állomásokon történő erőszakkal is. Jellegük szerint világosan elkülöníthetők a német párok és az arab kultúrkörből származók közötti erőszakos cselekmények.

„Eltekintve az arab nyelvű világ túlnyomó részében általánosan uralkodó maradi nőképtől”, egy férj „sokszor nem vallási alapon” alkalmaz erőszakot a feleségével szemben.

A lipcsei rendőrség szóvivője ugyanakkor azt is kiemelte, hogy „a Korán egyáltalán nem biztosít korlátlan büntetési jogokat a férjnek. Egy az évszázadok során kialakult, megélt és a vallásban rögzült nőkép célja a jobb és biztonságos élet keresése. Ez a vágy nem veszett el valahol a Balkánon, vagy a Földközi-tengeren való átkelés során, hanem együtt utazik a menekültekkel – fűzte hozzá Loepki. – Sőt, nagyonis tovább él, és egyáltalán nem fog hónapokon belül alkalmazkodni a mi nyugat-európai mércénkhez”.

Statisztikailag nem bizonyítható a családon belüli erőszak növekedése az arab országokból menekültek körében. De Andreas Loepki saját tapasztalataira hagyatkozva állítja, hogy a férfiak ebben a kultúrában nagyobb valószínűséggel ütlegelik partnerüket és a nők szintén nagyobb valószínűséggel elfogadják a bántalmazásukat.

Orientalista.hu – CSI Magyarország


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »