Az Iszlám Államot éltette Erdogan Budapesten nyíló iskolájának egyik oktatója

Az Iszlám Államot éltette Erdogan Budapesten nyíló iskolájának egyik oktatója

Nem csak Erdogan-párti propagandát, de akár szélsőséges iszlamista eszméket is terjeszthet a török elnök látogatása alkalmából megnyitni tervezett iskola – derül ki a 24.hu cikkéből.  

Az intézmény fenntartója az idén nyáron alapított Maarif Hungary Nonprofit Kft. lesz, amelynek ügyvezetője egy bizonyos Yasin Parildar nevű 34 éves török férfi, aki a lakcíme szerint Isztambulban él. A cég tulajdonosa a törökországi Maarif Alapítvány. Az alapítványt a 2016-os kudarcba fulladt Erdogan elleni katonai puccs után hozta létre a török kormány. A puccsot Erdogan szerint egykori szövetségese, Fetuallah Gülen hitszónok tervelte ki ellene, és azok a katonák hajtották végre, akik egykor Gülen iskoláiban tanultak. A sikertelen puccs után a Maarif Alapítványt az alapító okirata szerint épp azért hozták létre, hogy a a Gülenhez köthető iskolákat megszerezze.

A 24.hu azt írja, a szervezethez köthető intézmények világszerte számos botrányba keveredtek már. Az afgán hatóságok okirat hamisítással vádolták meg őket, és több helyről érkezett panasz, hogy az alapítvány igen gyenge oktatási minőséget tud csak biztosítani, mivel munkaerő-hiány miatt szinte bárkit felvesznek tanárnak, aki jelentkezik. 

A grúziai Batumiban működő iskola élére például egy hazájában több mint hetvenöt diáklányt szexuálisan zaklató pedagógust neveztek ki. A legkínosabb eset Albániában történt, ahol 

Hírdetés

az egyik tanár rács mögé került, miután diákjainak az Iszlám Állam propagandafilmjeit vetítette és a terroristákat „jó embereknek” nevezte, akik a muszlimokat akarják megvédeni.

Az történet annyiban nem meglepő, hogy a Maarif alelnöke, Osman Nuri Kabatepe alapítója volt az önmagét segélyszervezetként meghatározó, azonban számos iszlamista szervezettel is kapcsolatban álló IHH-nak. A szervezet  jó viszont ápol az egyiptomi Muszlim Testvériséggel és a libanoni Hamásszal is. Ám kötődnek náluk jóval elborultabb figurákhoz is,

mint például az al-Káida csecsenföldi vezetőihez. 

Az IHH- a CIA radikális iszlamista szervezetként tartja nyilván, Németországban kilenc éve betiltották, Izrael pedig egyenesen terroristákként tartja számon őket. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »