Az Iszlám Állam terroristái hullanak mint a legyek (videofelvétel)

Az Iszlám Állam terroristái hullanak mint a legyek (videofelvétel)

1500 ISIS tag vesztette életét amióta megkezdődött Deir Ezzour felszabadításáért indított hadjárat.

Az Issam Zaheraldeen dandártábornok vezette Köztársasági Gárda, folyamatos harcot vív Deir Ezzour város visszafoglalásáért illetve a település szélén található repülőtér megtartásáért.  A tábornok jó vezetőként az egységével együtt harcol,  amiben a fia is szolgál. A Köztársasági Gárdának már több mint 1500 terroristával sikerült végeznie, nem véletlen, hogy az ISIS soraiban káosz keletkezett és sok egység inkább dezertál.

Demofilm a Köztársasági Gárda   104. dandáráról

Deir Ezzor: Az ISIS pocsék 48 órája a katonai repülőtérnél

Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezetnek nagyon durván telt el az elmúlt 48 óra Deir Ezzor tartományban, mert kénytelenek voltak visszavonulni a Hadsereg elől az Al-Daghim gazdaságoknál Al-Marijjeh kerület körzetében a katonai repülőtér közelében. A továbbiakban halmozódott balszerencséjük, amikor az ISIS egy csoportja újra kísérletet tett egy támadásra a légi bázis keleti védővonala ellen, azonban a támadó oszlopon rajtaütöttek a védők.

A Nemzetvédelmi Milícia (NDF) osztaga ütött rajta az ISIS fegyveresein a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázis felé vezető úton, hatalmas robbanást okozva, mert a terroristák egyik járműve robbanóanyaggal volt megrakva. Az “autó bombát” a légi bázis keleti védő vonalának felrobbantására szánták. A Milícia rajtaütésekor 19 ISIS patkány dobta fel a talpát, két terepjáró gépkocsi megsemmisült, ebből az egyik egy darab 23 mm-es légvédelmi gépágyúval volt felszerelve.

Hírdetés

Al-Rashidijjeh kerületben, a Mezőgazdasági Kutatóintézetnél a Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandára megakadályozta az ISIS fegyvereseinek betörési kísérletét a Deir Ezzor Bank épületének közelében. A 104. Dandár egyik tisztje szerint 11 ISIS patkány döglött meg a beszivárgási kísérletük során. A döglött terroristák közük az alábbiakat azonosították: Ghaazi Abu Al-Fadel Al-Rakkából és Nasra’ali Kamaal Al-Wa’er Homszból.

Beazonosított ISIS fegyveresek, akik az elmúlt 48 órában likvidáltak

Dawoud Al-Salameh (Al-Husszajnijeh negyed)‘Idrees Awaghali (katonai repülőtér)Taariq Al-Ahmad Al-Khalif – “Abu Haatem” (katonai repülőtér)Abu Baha’a Al-Masri – Egyptian (katonai repülőtér)‘Abdel-‘Aziz Al-Fateeha – Tunisian (katonai repülőtér)Nasser Dahaam Al-‘Ali (katonai repülőtér)‘Usama Jasseem Suleiman (katonai repülőtér)Fareed Ahmad Al-Mustafa (katonai repülőtér)Khaled ‘Ammaar Al-Sabiyya’(katonai repülőtér)Hussein Al-Mohammad Al-Shahadeh (katonai repülőtér)Mou’az Khalel Al-Nasser (Al-Szijaaszija híd)‘Ala’al-deen ‘Isma’aeel – Egyptian (Al-Szijaaszija híd)Fada’a ‘Abdel-Rahman – Libya (Al-Szijaaszija híd)Safyaan ‘Abbas (Al-Szijaaszija híd)

Forrás: Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandár tájékoztatási tisztje

Deir Ezzor: A Hadsereg megközelítette a városi fürdő komplexumot

Egy szíriai katonai forrás a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázisról megerősítette az Al-Masdar hírújságnak, hogy a Hadsereg, Köztársasági Gárda 104. Dandára elérte a városi fürdőkomplexum területét. A forrás nem volt képes több részlettel szolgálni, azonban elismerte, hogy a 104. Dandár ellentámadása zajlik az Al-Dzsafra kerültben az ISIS ellen.

A fürdőkoplexumot az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet jelenlegi offenzívája elején foglalta el, amennyiben a Hadsereg visszaszerzi, akkor innen megakadályozhatóak a bázis elleni folyamatos ostromlási kísérletek.

Az dandártábornok facebook oldala itt.

orientalista.hu  Szíriai Arab Hadsereg 


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »