Az Iszlám Állam Izraelt provokálja, hogy az Gázát bombázhassa

Az Iszlám Állam Izraelt provokálja, hogy az Gázát bombázhassa

Az Iszlám Állam mindent elkövet azért, hogy Izrael a Gázai-övezetet kormányzó Hamasz intézményeit támadja. A terrorszervezet rakétákat lő izraeli településekre, ezzel provokálja Izraelt, hogy jogot formálhasson a cionista állam Gáza bombázásának. – írja a Russia Today.

Iszlám Állam vs. Hamasz

Az IÁ hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy létrehozta a Gáza-övezeti szervezetét, és megindította terrormerényleteit az iszlamista ,de mégsem annyira elvakult Hamasz ellen.

Az IÁ több merényletet is elkövetett a Hamasz intézményei és vezetői ellen, de nem kímélte az szervezet katonai ágát de lassan önálló szervezetté alakuló Aaz Al-Din Al-Qassam Brigád állásait sem.

A Hamasz törvényen kívülinek nyilvánította Younes Al-Hanar aktivistát aki ellen elfogató parancsot adtak ki. Al-Hanar a lakásán ölték meg miután nem volt hajlandó megadni magát és tűzpárbajba keveredett a biztonságiakkal. Al-Hanar lakásának falán az Iszlám Állam zászlaja lógot és több dokumentumot találtak ami bizonytja kz aktivista kapcsolatát a terrorszervezettel.

Az Iszlám Állam válaszul sikertelen merényletet követett el a Hamasz egyik vezetője Saber Sayam ellen.

Az Iszlám Állam közleménye amiben elismerik ai izraeli települések elleni rakétatámadásokat. Az támadást ezért követték el mert a Hamasz végzet az egyik aktivistájukkal.

Szíriában is harcol egymással a két szervezet

Hírdetés

A szíriai konfliktuskitörése óta nagy figyelmet kap a Damaszkuszhoz közeli Yarmouk palesztin menekültábor. A külvárosi negyedet a Szíriához hű palesztin csoportok ellenőrizték mígnem a Hamasz vezetősége kivonult az országból és fegyveres csoportjai át nem által a terrorszervezetek oldalára.

A Hamasz szíriai ágát képező Aknaf Beit Al-Makdes szervezet az Al-Kaida szíriai ágával a Nuszra Fronttal és a dzsihadista Iszlám Fronttal kötött szövetséget a damaszkuszi kormányerők és a hozzá hűséges palesztin csoportok ellen . Viszont az utóbbi időkben az Iszlám Állam terroristái is megvetették a lábukat a menekülttáborban , és több tucat Hamasz fegyverest öltek meg, köztük az Aknaf Beit Al-Makdes vezetőjét Jahija Hourani-t alias Abu Sahib-ot is.

Omar Hadid sejk Brigádja (Omar Brigások) twitteres bejegyzése amiben bejelentik a három izraeli település ellen elkövetett támadásokat.

Az ISIS Izraelt provokálja

Gázában működő az Iszlám Államnak hűséget esküdött szalafista szervezet közleményt adott ki a twitter oldalán, miszerint magukra vállalták az izraeli települések elleni rakétacsapásokat.

Az Omar Hadid sejk Brigádja röviden Omar Brigádok három rakétát lőttek ki Askelon, Netivot és Eskol településekre, válaszul arra, hogy a Hamasz megölte az Iszlám Államhoz hűséges Al-Hanar aktivistát. – áll az Omar Brigádok kiadott közleményében.

Annak ellenére, hogy az IÁ nyíltan felvállalta a a három rakéta kilövését, az izraeli honvédelmi miniszter Moshe Ya’alon mégis a Hamasz Mozgalom akciójának állítja be a támadást.

Ya’alon közleményben kifejtette, hogy: Ha a rakétatámadások valójában egy nemzetközi dzsihadista szervezethez tartozó csoport követte el akik a Hamaszal kelnek versenybe azzal , hogy rakétákat lőnek ránk, Én ennek ellenére is a Hamasz tartom felelősnek mindenért ami Gázában folyik, vagy az övezetből induló támadásokért amik a mi állampolgáraink biztonságát veszélyezteti.

Az izraeli légierő csütörtökön hajnalban Khan Youneshez közeli célpontokat támadott. A cionista légierő három célpont ellen hajtott légicsapásokat anélkül, hogy közleményükben megnevezték volna a pontos helyszínt.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »