Az Isten lakik bennünk keresztségünk óta – Megáldották a kaposfüredi templom felújított orgonáját

Az Isten lakik bennünk keresztségünk óta – Megáldották a kaposfüredi templom felújított orgonáját

Január 12-én Varga László kaposvári megyéspüspök szentmise keretében megáldotta a kaposfüredi Szent Őrangyalok-templom tavalyi évben felújított orgonáját. Az ünnepi alkalmon Vida Zoltán plébániavezető lelkész köszöntötte a főpásztort és a híveket.

„Májustól kezdődően összefogtunk, s a hívek nagylelkű adományaiból megújítottuk a hangszert, melynek felújítását Laukó Levente fóti orgonaépítő végezte Teleki Miklós zongora- és orgonaművész felügyeletével” – fogalmazott a plébános.

A mintegy százéves hangszer Angster József orgonakészítő munkája, aki fiaival együtt ebből az orgonatípusból rengeteget épített nemcsak Magyarországon, de határainkon túl is. Ez a kisméretű, egymanuálos orgonatípus sikeresnek számított, az 1930-as évektől már pneumatikus rendszerrel építették, mely sűrített levegős összeköttetést biztosít a játszóasztal és az orgonaszekrény között. Ez a megoldás ugyan sok hibalehetőséget hordoz magában, de egy tisztességes felújítással hosszú ideig megbízhatóan működtethető – mondta el Teleki Miklós orgonaművész.

Az orgonaépítő az egész hangszert felújította, ahol szükséges volt, kicserélte a szerkezeti elemeket, újragyártotta a szúette, fából készült komponenseket, az eredeti helyére új ládafúvót épített, valamint az idők során utólagosan beépített sípsort egy használhatóbb, úgynevezett négylábas fuvolával helyettesítette. Az egész orgonát kitisztította, felújította a játékasztalt és a redőnyszerkezetet, valamint új motorral látta el a hangszert – emelte ki Teleki Miklós.

Az ünnepi szentmise elején Varga László megyéspüspök megáldotta és szenteltvízzel meghintette az orgonát, majd prédikációjában vízkereszthez kapcsolódóan a keresztségről mint Isten csodálatos ajándékáról beszélt.

„Urunk megkeresztelkedésének az ünneplése egyben a saját megkeresztelkedésünk ünneplése is. Szent II. János Pál pápa élete legnagyobb eseményének a keresztségét tartotta. Nem a püspökké szentelését vagy pápává választását, hanem a keresztségét.

Ez valóban így is van. Bár nem emlékszünk rá, ha kisgyermekkorunkban keresztelkedtünk meg, mégis a legnagyobb dolog történt velünk. Isten, a mi Atyánk kiragadott bennünket a sötétség birodalmából és áthelyezett szeretett Fia országába. Csodálatos dolog történt velünk: a keresztség által elkezdődött Isten élete bennünk, az Isten országa, melynek a teljessége és kiteljesedése maga a mennyország, az Isten dicsőségében való részesedésünk.

Kiválasztottak és küldöttek lettünk.

Hírdetés

Azt sem fogtuk még fel, hogy mit jelent Isten kiválasztottjának lenni. Úgy éljük az életünket, mintha ez nem történt volna meg, pedig ez nekünk méltóságot, tartást és küldetést ad. Maga az Isten, a mi szeretett mennyei Atyánk szeretetéből lettünk kiválasztva.

Adjunk hálát ezért a csodálatos ajándékért naponta. Azért, hogy Isten arra méltatott bennünket, hogy Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak élő tagjai legyünk.

A tetteinkkel, szavainkkal és egész életünkkel tanúságot kell tennünk arról, hogy Isten szereteturalma elérkezett közénk. Egy személyben testestült meg, az Úr Jézus Krisztusban.

Keresztségünkkel életünk el lett rejtve az Istenben. A Szentháromság bennünk él, s mi a Szentháromságban. Ez is csodálatos ajándék mindannyiunk számára. Még nem adtunk elégszer hálát ezért a kincsért. A legnagyobb méltóságunk az, hogy Isten, a Szentháromság bennünk él akkor is, ha megbetegszünk, ha fogyatékosok leszünk.

Adjunk hálát ezért a csodálatos ajándékért! – buzdított a megyéspüspök, majd az Istennel töltött minőségi idő fontosságát hangsúlyozta.

A teljes prédikáció az alábbi videóra kattintva meghallgatható:

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »