Az iskolák megnyitása helyes lépés volt, az oltás is segítséget jelent

Az iskolák megnyitása helyes lépés volt, az oltás is segítséget jelent

Az iskolák megnyitása, a tanítás részleges beindítása helyes lépés volt, és a jelenlegi helyzetben az egyetlen értelmes megoldás. Ebben egyeztek meg a szakemberek, és erről tájékoztatott a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi, Tudományos, Kísérleti és Sportminisztériumának kommunikációs osztálya.

Március 8-tól elsősorban azoknak a gyerekeknek van lehetőségük az iskola látogatására, akiknek a szülei nem tudnak távmunkát végezni, munkakörüket otthonról ellátni. Ebbe a kategóriába nemcsak a kritikus infrastruktúrákban dolgozó szülők tartoznak, hanem azok is, akik nélkül a vállalatuk, a munkahelyük működése leállna.

– írták a minisztérium közleményében. Hozzátették, hogy a hivatal adatai szerint az elmúlt héten letesztelt lakosok között az alapiskolák tanulói csak kevesebb mint fél százalékát jelentették a pozitív eseteknek.

A tárca rámutatott arra is, hogy a februári adatok szerint a 139 ezer pozitív eset közül mindössze 450 volt a 10 éven aluli gyerek. Ebből közel 200 alsó tagozatos tanuló volt.

Hírdetés

Az oktatásügyi minisztérium közölte azt is, hogy egy hónappal ezelőtt az egészségügyi minisztériummal közösen sikerült beindítani a pedagógusok és iskolai alkalmazottak soron kívüli oltását. Eddig 50 700 tanító és iskolai alkalmazott kapta meg a vakcina valamelyik változatát.

„A gargarizálós teszteket előkészítettük és kipróbáltuk. Ha egy iskolában előfordul akárcsak egyetlen pozitív eset, az iskola megrendelheti a teszteket a többi tanuló részére is” – mondta Gröhling.

A teszteket az iskolaigazgatók megrendelhetik az EDUID kódjuk bejelentkezésével a következő oldalon: https://covid2021.iedu.sk

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »