Az iskolahálózat racionalizálásával is takarékoskodik a tárca

Az iskolahálózat racionalizálásából fog származni annak az összegnek egy része, amit az oktatási tárcának meg kell takarítania a konszolidáció jegyében – jelentette ki a kormány ülése után Tomáš Drucker oktatási miniszter.

Emlékeztetett, hogy már az év elején 125 millió eurós megtakarítást jelentett be, mivel a minisztérium a saját forrásai között keresett pénzt a béremelésekre.

„Most még 50-55 millió eurót kell találnunk, ez elsősorban az iskolahálózat racionalizálásából fog származni”

– mondta Drucker. Azt is hangsúlyozta, a racionalizálás elsődleges célja nem a megtakarítás, hanem a magasabb színvonal.

Hírdetés

„Sajnos immár tartósan azt látjuk, hogy a kisiskolák tanulói rosszabb eredményeket érnek el az országos felmérések során, holott ezek az iskolák magasabb fejpénzt kapnak a diákokra” – magyarázta.

Hozzátette, hogy a racionalizáció nem jelenti a kisiskolák automatikus bezárását.

„Azt szeretnénk elérni, hogy több iskola közös igazgatósággal működjön, észszerűbben és hatékonyabban”

– tette hozzá. Becslése szerint a megtakarítások összege a tárcánál jövőre eléri a 180 millió eurót. „De hozzá kell tennem, hogy összességében jövőre 600 millió euróval nő a tárca költségvetése” – zárta Drucker.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »