Az ISIS Vadászok új részletekről számoltak be a Szíriai Arab Hadsereg elleni amerikai agresszióról

Az ISIS Vadászok új részletekről számoltak be a Szíriai Arab Hadsereg elleni amerikai agresszióról

Február 11-én a Szíriai Arab Hadsereg, 5. Támadó Hadtestének ISIS Vadászok egysége hivatalos nyilatkozatban számolt be arról, hogy az USA vezette koalíció február 7-én azért támadta meg a Szíriai Arab Hadsereg alegységeit Deir Ezzor tartományban, mert a szíriai kormányerők visszaverték az amerikai támogatást élvező “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) milíciái és az ISIS terrorszervezet fegyvereseinek közös rohamát.

Az egység a hivatalos nyilatkozatában azt állítja, hogy a “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) és az ISIS terrorszervezet közös menetoszlopát először az SDF által megszállt Szuwar település közelében észlelték, Deir Ezzor tartomány keleti részén. Később a közös csoportjuk rohamot indított a Szíriai Arab Hadsereg állásai ellen Khaszham településen, Deir Ezzor várostól keletre, az Eufrátesz-folyó keleti partján.

“A Vadászoknak majdnem azonnal sikerült visszaszorítani az ISIS terroristákat és megfutamítani őket. (Később egy rögzített ellenséges rádióforgalmazás megerősítette, hogy a támadó csoport részben volt ISIS militáns, a többiek kurdok voltak és a CONOCO olajfeldolgozó üzem felé hátráltak.)” – állt a nyilatkozatban.

Az ISIS Vadászok elismerték, hogy húsz katonájuk halt mártírhalált az USA vezette koalíció agressziója során, február 7-én, valamint elmondták, hogy a hadsereg ezzel sok katonáját elvesztette.

Szíriai kormánypárti források február 10-én jelentették, hogy az ISIS Vadászok több tucatnyi keresztény katonáját helyezték végső nyugalomra az észak-hamai Al-Szukajlabijah szír ortodox keresztény lakosságú városában.

Hírdetés

Az ISIS Vadászok egység az USA támogatta, “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) nevű milíciákat tette felelőssé az USA vezette koalíció szíriai csapatok elleni légi csapásaiért, valamint bejelentette, hogy mostantól fogva “levadássza” az ISIS terroristákat és az SDF militánsait.

“Mostantól nem teszünk különbséget az ISIS terroristák és a kurdok között. Ugyanazok a terroristák, ugyanazt az elbánást érdemlik. A kurdok biztosak lehetnek benne, hogy az ISIS Vadászok katonái vadászni fognak rájuk a szíriai földön, mint az ISIS zsoldos terroristáira. Bosszút fogunk állni testvéreinkért!” – közölte az egység parancsnoksága.

Eközben számos “szíriai ellenzéki” (érstd: vahhabita terrorista) forrás azt jelentette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg és az SDF milíciái között Khaszham körül negyedik napja összecsapások dúlnak. Azonban ezeket a jelentéseket sem a Szíriai Arab Hadsereg, sem az SDF nem erősítette meg.

Szíriai kormánypárti szakértők szerint nem valószínű, hogy a Szíriai Arab Hadsereg és az ISIS Vadászok meg fogják támadni az USA támogatta, kurd vezetésű és egyéb hozzájuk átállt dzsihádista milíciákat. Azonban nagy a valószínűsége, hogy a “Szíriai Demokratikus Erők” és az USA vezette koalíció egy komoly választ fog kapni abban az esetben, ha újra megtámadják a Szíriai Arab Hadsereget Deir Ezzor tartományban, a saját földjén! A válasz hasonló lehet mint, amivel Izrael szembesült február 10-én.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »