Az írországi knocki kegyhelyen találkoztak az Európai Máriás Háló képviselői

Az írországi knocki kegyhelyen találkoztak az Európai Máriás Háló képviselői

Október 21. és 24. között az írországi knocki kegyhely adott otthont az Európai Máriás Háló képviselőinek éves találkozójának. A rendezvényen három magyar kegyhelyről is részt vettek: Csíksomlyót Timár Asztrik OFM, Mátraverebély-Szentkutat Orosz Lóránt OFM, Máriapócsot pedig Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Mosolygó Péter kegyhelyigazgató képviselte.

A legnagyobb Mária-kegyhelyeket tömörítő szervezet alapjait Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök rakta le, amikor 1996-ban az európai Mária-kegyhelyek vezetőinek első kongresszusát Róma helyett Máriapócson tartották.

A később, 2003-ban megalakult Európai Máriás Háló tagjai évről évre találkoznak, hogy megvitassák a kegyhelyek lehetőségeit, nehézségeit, eredményeit és lelki programjait, valamint hogy reflektáljanak a világ kihívásaira, a Szentatya buzdításaira és üzeneteire.

1879. augusztus 21-én a nyugat-írországi Knock falucska templomának oldalfalán, a szakadó esőben jelenés történt: Szűz Mária aranykoronát viselő alakja jelent meg égre emelt tekintettel; mellette Szent József, másik oldalán pedig Szent János apostol és evangélista mitrával, nyitott evangéliumos könyvvel a kezében. A jelenés során nem hallatszott hang, a három órán át tartó eseményt tizenöt helybéli látta. A tanúk a szakadó eső ellenére teljesen szárazon maradtak, akárcsak a föld a lebegő alakok alatt.

A knocki Mária-tiszteletet 1936-ban engedélyezték, azt követően, hogy az erre a célra felállított egyházi bizottság megvizsgálta és hitelesnek ismerte el a jelenéseket. Hamarosan zarándokok ezrei érkeztek a templomhoz. Bár a szkeptikusok szerint a helyi plébános „vetíthette” a jelenést, a kegyhelyen csodás gyógyulások is történtek, melyek közül a Vatikán is elismert egyet.

Hírdetés

XII. Piusz pápa megáldotta a knocki Szűzanya szobrát, XXIII. János pápa gyertyát küldött a kegyhelynek, VI. Pál megáldotta az új knocki bazilika alapkövét, II. János Pál pedig a jelenés századik évfordulóján személyesen is ellátogatott a helyszínre. Ferenc pápa szintén felkereste a kegyhelyet 2018-ban, majd 2021. március 19-én nemzetközi Mária-kegyhellyé nyilvánította.

A templom oldalát, melynél a jelenés történt, belefoglalták az új bazilikába, így az most az oltár mögött látható.

Szöveg: Király András

Forrás és fotó: Görögkatolikus Metropólia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »