Az iráni külügyminiszter szankciókat sürget Izrael ellen

Az iráni külügyminiszter szankciókat sürget Izrael ellen

2023. 10. 18.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) tagállamainak szankciókkal és olajembargóval kellene sújtaniuk Izraelt, valamint ki kellene utasítaniuk országaikból az izraeli nagyköveteket – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter szerdán a szervezet rendkívüli ülésén Dzsiddában.

Az OIC a gázai Al-Ahli kórháznál kedden történt, több száz halálos áldozatot követelő robbanást követően döntött tagállamainak összehívásáról a szaúd-arábiai városban.

“A külügyminiszter Izrael ellen azonnali és teljes embargó bevezetését, azon belül olajszankciók kiszabását és az izraeli nagykövetek kiutasítását kéri az iszlám országoktól, amennyiben azok kapcsolatokat létesítettek a cionista rezsimmel” – áll az iráni külügyminisztérium közleményében.

Irán nem áll diplomáciai kapcsolatban Izraellel.

Hírdetés

Amirabdollahián emellett szorgalmazta egy muszlim jogászokból álló csoport felállítását is, amely az Izrael által Gázában elkövetett háborús bűnöket dokumentálná.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legkevesebb 199 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 3300-at, a sebesülteké pedig a 13 ezret.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a föld színéről.

A Gázai-övezetben működő baptista kórháznál kedden történt robbanásban palesztin közlés szerint 500 ember halt meg. A Hamász és a Palesztin Nemzeti Hatóság Izraelt okolta és “mészárlással” vádolta a hadsereget, míg Izrael szerint a robbanás az Iszlám Dzsihád elhibázott rakétakilövésének a következménye.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »