Az iraki hadsereg rohamot indított Ramadi visszafoglalásáért

Az iraki hadsereg rohamot indított Ramadi visszafoglalásáért

Az iraki hadsereg és a tegnap hajnalban betörtek a nyugat-iraki városba, hogy kiűzzék az Iszlám Állam terroristáit.

A kormánycsapatok már több mint egy hónapja próbálják elvágni a várost irányító dzsihadistákat az utánpótlási útvonalaktól. A Daesh harcosai még májusban foglalták el Ramadit ami Anbar tartomány székhelye.  A városban több ezer terrorista tartózkodik a városközpontba becslések szerint 300 dzsihadista fegyveres barikádozta el magát.

Hírdetés

Az iraki kormányerők előrenyomulása az elmúlt időszakban lelassult, mert a bagdadi vezetés csak a hadsereg egységeit akarta felhasználni a műveletekben. Ezúttal a Hasd Al-Shaabi főként síitákból álló milícia bevetését elakarják kerülni, mert attól tartanak, hogy a főként szunniták lakta Anbar tartományban felekezeti összetűzés alakulhat ki. Pár hónapja Tikrit város visszafoglalása után több lakost az Iszlám Állammal való együttműködéssel vádoltak meg, ami bosszúhadjárathoz vezetett.

Ha a bagdadi központi kormány csapatainak sikerülne visszafoglalni Ramadit, Tikrit után ez lenne a második jelentős város, amiből kiűzték a terroristákat.

Orientalista.hu – Iraki Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »