Ipolyszalka az Érsekújvári járás azon kevés községei közé tartozik, ahol nincs kultúrház, de van még a szocializmusból egy nagy és korszerű iskola, egy igen nagy tornateremmel, s az Ipoly partján egy nagyon szép felújított szabadtéri színpad. Mindennek ellenére a múltban, de a jelenben is pezsgő kulturális élet zajlik a településen. Hiszen nem mindig a nagy kultúrházakon múlik, hogy van-e élet a faluban, sokkal inkább az aktív embereken.
Ilyen a tíz éve a Csemadok-alapszervezet élére választott Szőcs Fruzsina. Ringató programokon járja a településeket, ahová hívják őt. Fiatal anyuka ő maga is.
Mindezek mellett tíz év óta a Csemadok-alapszervezetet soha nem hagyja passzivitásba merülni. Még kamaszlányként a helyi éneklőcsoportban, népviseletbe öltözve kezdte közösségi életét, s ezt most kamatoztatja a szervezet életében.
(Fotó: Szőcs Fruzsina és Veres Emma)
Mert adva van az alap, vannak a Turczel Lajos Alapiskolában, ahol ő is dolgozik, kis- és nagy diákok és segítő kolléganők, önkéntesek. Igazán jó az együttműködés a helyi iskolával, önkormányzattal.
Elnökké választásától sok minden történik ebben az összetartó közösségben. Fruzsina megalapította a Rikkancsok néptánccsoportot, amely járási ünnepélyeken és másutt kitűnően szerepel.
Önálló rendezvényük sok van az év folyamán. A néphagyományokon kívül olykor merész új formákkal is hoz létre hagyományt alapozó ifjúsági programokat. Március 15-ei ünnepséget, bálokat, szüreti felvonulást, Ipoly-parti randevút, nyáron pedig egyházzenei találkozó társrendezői voltak a szabadtéri színpadon. S hogy mindezt a programot hol oldják meg kultúrház nélkül? Az óriásinak épült iskola aulájában, a sportcsarnokban, és nyáron a szabadtéri színpadon. A legutóbbi programjuk is az iskolában zajlott.
Harmadik alkalommal rendezték meg az András-napi Táncházat.
Kora-délután ringató volt a 0-3 éveseknek, szülőkkel, még apukák is voltak. Tizenhét órától Alt Kapczy Ildikóval ovisoknak és kisdiákoknak játszóház volt a műsoron. 18 órától kezdetét vette a táncház, ahol négytől 70 éves korig mindenki táncolt. Zenélt az Alt István- Deme László- és a Bellő zenekar. A táncházban a táncokat Kelemen Petra Piroska és Jakab András tanította. Ipoly menti, gömöri, felcsiki és mezőségi táncokat táncoltak.
(Fotó: Szőcs Fruzsina és Veres Emma)
Majd a tánc után a régi szokás szerint Jakab András levette a hegedűről a húrt, meggyújtották az első adventi gyertyát, s elcsendesedve, a várakozás reményében tértek haza a jelenlévők. Fergeteges tánc, és vidám hangulat volt, mesélte az elnöknő. A rendezvény támogatója a Bethlen Gábor Alap volt.
A nagyon sikeres est a hálás közönséggel, a kitűnő zenekarral, táncosokkal szép zárása volt a szórakozások évadjának.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


