Az Inter 1–0-ra legyőzte a Barcelonát a labdarúgó BL-ben

Milánóban a kezdés után a házigazda Internazionale teljesen átengedte a területet az FC Barcelonának. A vendégek ezt kihasználva állandóra berendezkedtek a hazai térfélre és nyomasztó mezőnyfölényt alakítottak ki.

Helyzetekig viszont már nem jutottak a tizenhatosának előterében tömörülő, a támadásokat illetően kizárólag a kontrákra építő riválissal szemben. Az Inter viszont kapura még is így veszélyesebb tudott lenni, Calhanoglu az első félidő ráadásában pedig remek átlövéssel vezetést szerzett. A szünet után is maradt a Barcelona fölénye, de az olaszok már feljebb tolták a védekezésüket, igaz a játékot ott lassították, ahol éppen tudták.

A 66. percben Pedri végül a hazai kapuba talált, de mivel Dembélé beadása Fati kezét is érintette előtte, némi videózást követően az egyenlítés elmaradt. A Barca meddő fölényben volt a lefújásig, kapura pedig továbbra sem jelentettek közvetlen veszélyt a katalánok, akik így müncheni fellépésüket követően második idegenbeli meccsükön is pont, illetve szerzett gól nélkül maradtak.

Az Inter a BL-ben 11. alkalommal találkozott a Barcával, az európai kupaporondon összesen 15-ször, ezeken a második, illetve a harmadik győzelmét aratta.

Az A csoportban a Liverpool Alexander-Arnold szabadrúgásból lőtt pazar találatával már a hetedik perctől előnyben volt, de amint arra számítani lehetett, hiába kezdeményeztek végig, a szorgos skótokkal mezőnyben alaposan meggyűlt a bajuk. A második felvonás is hazai góllal indult, akkor Szalah volt eredményes büntetőből.

A folytatásban visszavett a Pool, így kiegyenlítődött a mezőnyjáték, az eredmény azonban már nem változott. A csoportban éllovas Napoli kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott az Ajax Amsterdam vendégeként, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel áll.

A D csoportban a Club Brugge tudta megőrizni százszázalékos mérlegét, a belga együttes otthon múlta felül 2-0-ra az Atlético Madridot.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló

A csoport

Hírdetés

Liverpool (angol)-Glasgow Rangers (skót) 2-0 (1-0)
gól: Alexander-Arnold (7.), Szalah (53., 11-esből)
Ajax Amsterdam (holland)-SSC Napoli (olasz) 1-6 (1-3)
gól: Kudus (9.), illetve Raspadori (18., 47.), Di Lorenzo (33.), Zielinski (45.), Kvarachelia (63.), Simeone (81.)

Az állás: 1. Napoli 9 pont, 2. Liverpool FC 6, 3. AFC Ajax 3, 4. Rangers FC 0

B csoport

FC Porto (portugál)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
gól: Zaidu (69.), Galeno (87.)
piros lap: Frimpong (88., Leverkusen)
Club Brugge (belga)-Atlético Madrid (spanyol) 2-0 (1-0)
gól: Sowah (36.), Jutgla (62.)

Az állás: 1. Club Brugge 9 pont, 2. Leverkusen 3 (2-3), 3. Porto 3 (3-6), 4. Atlético Madrid 3 (2-5)

C csoport

Internazionale (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 1-0 (1-0)
gól: Calhanoglu (45+2.)
Bayern München (német)-Viktoria Plzen (cseh) 5-0 (3-0)
gól: Sané (7., 51.), Gnabry (13.), Mané (21.), Choupo-Moting (59.)

Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. Internazionale 6, 3. Barcelona 3, 4. Plzen 0

D csoport

Eintracht Frankfurt (német)-Tottenham Hotspur (angol) 0-0
Olympique Marseille (francia)-Sporting Lisboa (portugál) 4-1 (3-1)
gól: Sanchez (13.), Harit (16.), Balerdi (28.), Mbemba (84.), illetve Trincao (1.)
piros lap: Adan (23., Sporting)

Az állás: 1. Sporting 6 pont, 2. Tottenham 4 (2-2), 3. Frankfurt 4 (1-3), 4. Marseille 3


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »