Az Indexnél landolt Jakab eltitkolt kongresszusi beszéde – még saját párttársai is lehazugozták

Az Indexnél landolt Jakab eltitkolt kongresszusi beszéde – még saját párttársai is lehazugozták

Egy csaknem nyolc perces hangfelvételt juttatott el egy ismeretlen az Indexhez, melyen Jakab Péter Jobbik-elnök beszél jobbikosoknak, feltehetően azon a január 25-i tisztújító kongresszuson, amelyen megválasztották őt. A beszéd egyszerre buzdít párton belüli összetartásra, bizalomra, és ekézi a régi elnökséget, illetve az ahhoz húzó Szávay István-féle kört, amely Jakab szerint mindent megtett, hogy ne ő legyen az elnök, írja a lap.

Hátba szúrták

Jakab úgy véli, a régiek közül többen nem bíznak benne, és a játékszabályokat is átírták tisztújítás előtt, a kongresszus megkérdezése nélkül kivették a leendő elnök, azaz az ő kezéből a vétójogot az alelnöki jelölésekre.

22 bátor harcos titokban a hátamba szúrta a kést.

A beszéd legérdekesebb – és a legnagyobb tapsot kapó – része az volt, amikor Jakab arról beszélt, hogy Burik Anett addigi jobbikos sajtófőnök, a "Szávay-klán egyik bizalmasa" kijelentette, hogy ha nem ő marad a sajtófőnök, akkor

(Burik Anett) készen áll arra, hogy minden létező belső jobbikos információt átadjon a Fidesznek, mert neki olyan fideszes kapcsolatai vannak, hogy tárt karokkal várják.

Márpedig Jakab nem akar ilyen Jobbikot, ilyen emberekkel, magyarázta, miközben ketten is azt mondták be hangosan a nézők soraiból, hogy

hazugság.

Hírdetés

Az elnök azt is mondta, sejti, kik lesznek azok, akik a hátába fogják szúrni a kést. Aztán felolvas egy névsort, hogy kik nem fogják ezt megtenni, hanem ott állnak majd akkor is, amikor "a rezsim rohamra indul ellenünk". (Az általa alelnöki posztra jelölt nyolc ember nevét olvassa fel: Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs, Balassa Péter, Dudás Róbert, Lukács László, Nunkovics Tibor, Szilágyi György, Z. Kárpát Dániel).

Ezután arról beszélt, hogy kikkel nem akar együtt dolgozni az elnökségben, de kénytelen bízni bennük (Stummer János, Bencsik János, Gyüre Csaba, Varga-Damm Andrea, Fazakas Attila). A beszédet azzal zárja, hogy ő nem fog engedni árulóknak, zsarolóknak, fenyegetőzőknek, és felszólít mindenkit, hogy senki ne engedjen ilyennek.

Arra kéri az embereket, hogy "mentsük meg ezt a pártot", engedjék, hogy vezesse a Jobbikot azokkal, akikkel vezetni tudja, mert temetni viszont nem lesz hajlandó a pártot, így ha kell, lemond. "Én ennek a pártnak a halálát végignézni nem fogom. Ti vezetőnek hívtatok ide, nem sírásónak."

Jakab szerint meg kell menteni a pártot, hogy aztán az országot is megmentsék, mert "ha ma egy pártot sem tudunk megmenteni, akkor az országot hogy akarnánk", zárja a beszédét.

//embed.indavideo.hu/player/video/9b0138b465

Jakab: nyíltan, kendőzetlenül beszéltem a belső problémákról

A lap megkereste Jakab Pétert, aki nem cáfolta – nem is cáfolhatta – a hangfelvételen elhangzottakat:

Ahogy azt korábban több helyen elmondtam, a Jobbik zártkörű, tisztújító kongresszusa egy rendkívül őszinte kongresszus volt, ahol nyíltan, kendőzetlenül beszéltem a párton belüli problémákról. A célom az volt, hogy ennek ismeretében válassza meg a Jobbik az új elnökséget, amit a kongresszus nagy többséggel meg is tett, megadva nekem azt a lehetőséget, hogy azok alkossák a Jobbik vezetését, akikkel a leghatékonyabban tudok együtt dolgozni. A munka első gyümölcse már meg is született Dunaújvárosban, ahol súlyos vereséget mértünk a Fideszre.

Miután Jakab Péter január végén leváltotta a hangfelvételen említett sajtófőnököt, a párt elnökétől azt is megkérdezték, tud-e arról, hogy Burik Anett ígéretéhez híven a Fidesznél teregette ki a párt belső ügyeit, de erre nem kaptak választ, Burik Anett pedig megkeresésükre nem kívánta kommentálni az ügyet.

A Jobbik az elmúlt két évben szavazói több mint felét elvesztette – emlékeztet a lap. Az új Jobbik-elnököt a párton belüli ellenfelei és a kormánypárti sajtó is azzal támadja, hogy egyre közelebbi kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával. Jakab február elején a Népszava tudósítása szerint azt mondta: a párt a magyar emberek valós problémáival akar foglalkozni, szociálisan érzékeny nemzeti néppártként határozza meg magát. A nemzeti jelző nem szimbolikus politikát takar, hanem azt jelenti, hogy a Jobbik szerint minden tisztességes ember a nemzet része.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »