Az importantifáknak, "roma mozgalmároknak" és kommunistáknak nem tetszett, hogy a hazafiak Budapest hős védőire emlékeztek

Az importantifáknak, "roma mozgalmároknak" és kommunistáknak nem tetszett, hogy a hazafiak Budapest hős védőire emlékeztek

Becsület napja elnevezéssel, azokra a katonákra és civilekre emlékeztek hazafias szervezetek szombaton a budai Városmajorban, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból.

A megemlékezést, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, a Légió Hungária és a Hungarian Hammerskins nevű szervezetek rendezték. A felszólalók, köztük a német Die Rechte képviselője a kitörésben részt vevő német és magyar katonák hősiességét méltatták.

Néhány résztvevő második világháborús magyar vagy német, illetve ezekre emlékeztető egyenruhát öltött, a hangszórókból korabeli katonadalok szóltak.

Többen a Légió Hungária, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom lobogóit, illetve kelta keresztes, árpádsávos, magyar nemzeti zászlókat lengettek, a külföldi résztvevők a többi között a Vichy-Franciaország lobogóját és a német birodalmi zászló színeit megjelenítő színű lobogókat emeltek a magasba.

Hírdetés

A demonstráció résztvevői a városmajori szabadtéri színpadtól alakzatban vonultak a parkban található első világháborús emlékműhöz. A tüntetés befejezéseként megkoszorúzták a kitörésben elhunyt hősöknek erre az alkalomra felállított ideiglenes emlékművét, egy keresztre helyezett rohamsisakot. A rendezvény a magyar, illetve a német himnusszal ért véget, utóbbit szöveg nélkül játszották.

A méltóságteljes megemlékezés ellen – az MTI szerint ugyancsak mintegy ötszáz -, a Mérce nevű szélsőbaloldali weboldal élő közvetítésének elején elmondottak szerint antifasiszta, kommunista, anarchista és cigány tüntető tiltakozott. Ők dobolással, dudálással, sípolással a többi között a "nácik haza" és a "hazaárulók" rigmus skandálásával próbálták tisztes távolból zavarni a beszédeket, a demonstráció felé "Undorító a másságotok" (áthúzott SS-rúnákkal – a szerk.) feliratú molinót feszítettek ki. A hazátlanok egy részét az Antifaschistische Aktion elnevezésű nemzetközi szélsőbaloldali szervezet külföldi tagjai alkották.

A megemlékezőket és a csürhét vaskordon és rendőrsorfal is elválasztotta egymástól. A megemlékezés előtt egy külföldi ellentüntetőt kísértek ki a Becsület napi rendezvény helyszínéről.

Az antifasiszta felforgatók egy csoportja ellendemonstrációjuk végén a kordonon kívüli területen, a Szilágyi Erzsébet fasornál szidalmazta azokat a járókelőket, akiket ruházatuk alapján a nemzeti megemlékezéssorozathoz kapcsolódó, úgynevezett Kitörés-emléktúra résztvevőinek véltek.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »