Az imához bizalom és alázat kell – A Kármelhegyi Szűzanyát ünnepelték az ukrajnai Berdicsivben

Az imához bizalom és alázat kell – A Kármelhegyi Szűzanyát ünnepelték az ukrajnai Berdicsivben

Zarándoklat gyalog, két keréken, busszal, egyénileg és közösségben – július 15–16-án a hagyományokhoz híven Berdicsivben, Ukrajna nemzeti Mária-kegyhelyén újra összegyűltek az ország minden részéből érkezett zarándokok, hogy Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén elhozzák kéréseiket Máriához, kegyelmet nyerjenek és békét találjanak.

A háborús helyzet miatt a gyalogos zarándokok öt kisebb létszámú csoportban érkeztek. A négynapos gyaloglás alatt sok nehézséggel és nem túl kedvező időjárással kellett megküzdeniük, de bármilyen nehéz is volt az út, a legkisebbektől a legidősebbekig, tele erővel és energiával mentek, tudva, hogy az út végén Mária várja őket.

Az öt gyalogos zarándokcsoportot érkezéskor a kijev-zsitomiri egyházmegye püspöke, Vitalij Krivickij SDB köszöntötte és áldotta meg.

A gyalogos zarándokok egy része a ferencesek vezetésével Sepetivkából indult. A munkácsi egyházmegyéből érkezők is ebben a csoportban gyalogoltak. Zsitomir két plébániájáról indult két csoport zarándok, a többiek Kijevből és annak közeléből, Vorzelből és Fasztivból, valamint a Hmelnickij megyei Polonnéből érkeztek.

A szombat esti ünnepi szentmise főcelebránsa Vitalij Krivickij püspök volt, a prédikációt Miguel Márquez Calle, a sarutlan kármeliták generálisa mondta.

A szentmise után dicsőitő imádságot tartottak, majd éjszakai virrasztáson lehetett részt venni.

Július 16-án, vasárnap különleges vendég érkezett Berdicsivbe Portugáliából, Manuel Alves Aguiar lisszaboni segédpüspök személyében, aki a 2023-as ifjúsági világtalálkozó alapítványának elnöke.

Hírdetés

A szentmise főcelebránsa Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa volt. „Imádságunknak hatalmas ereje van, békét hozhat nekünk, bűneinkből való megtérésre sarkallhat. A hatékony imához két egyszerű dologra van szükség: bizalomra és alázatra. Bízzuk az Istenszülőre minden gondunkat, testi, lelki, szellemi betegségeinket! Bízzuk rá Ukrajnát és az egész világot! Mária, a te karjaidban teljes békében akarunk élni” – mondta a prédikációban.

A szentmise végén minden jelenlévő és aki élőben követte a szentmisét az online közvetítésnek köszönhetően, megújította Ukrajna felajánlását Mária Szeplőtelen Szívének.

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyéből tízen vettek részt a négy napig tartó, 142 kilométeres gyalogos zarándoklaton. Lucsok Miklós OP püspök végig jelen volt a kétnapos búcsúünnepen, valamint a püspökség munkatársai közül is többen elzarándokoltak vele együtt a Kármelhegyi Szűzanya-kegyhelyre.

A gyalogos zarándokok egyike, aki Munkácsról érkezett, ezekkel a szavakkal osztotta meg benyomásait: „Csak azt tudom mondani, hogy itt minden jó. Gyönyörű az út. Igaz, fájdalmakkal, nehézségekkel tűzdelt, de csak így lehetséges megtapasztalni az igazi örömöt. Az a legjobb benne, hogy a Szűzanyához megyünk, aki vár minket, és egész úton erős kézzel tart. Nem volt különösebb motivációm, csak annyi, hogy akarok menni. És ha a Jóisten lehetőséget ad rá, jövőre is jövök. Sok szeretettel és figyelmességgel vettek körül minket a szállásokon a vendéglátók, ez fantasztikus érzés volt. A melegvíz, a reggeli kávé, a hűsítő fagylalt… De amikor megérkezünk, az a legfelemelőbb érzés. Én minden alkalommal sírok, de ezek az öröm könnyei. Legszívesebben kiállnék az utcasarokra, és világgá kürtölném, hogy mennyire szeret minket a Szűzanya. Azt is megosztanám, hogy Jézus az életét adta értünk, mi pedig csak négy napot adtunk neki, és azok is az öröm napjaivá váltak.”

Összeállította: Molnár M. Katalin

Videó: Weiss Viktória

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »